Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Csordás János: Egy népművelő naplója
— Nyelvészkedsz amolyan „vadnyelvész” módjára, amikor már a fonetikai jelekre sem emlékszel pontosan? — Kincsnek érzi-e a falu a saját hagyományait, melyektől — a példák tucatját lehetne sorolni — maga is menekül? — Nem volna jobb abbahagyni, s inkább kocsira, külföldi utakra gyűjteni, vagy felépíteni egy vityillót a Balaton mellett s aztán megvenni a rég esedékes horgászfelszerelést ? — Gondolod, hogy az emberek szívesen fáradnak a kicsit több tudásért? Nem sérti őket, hogy folyton, bár a formákat variálgatod, tanítani akarod őket? Hátha ők sokmindent jobban tudnak nálad? * . . . Az órámra nézek. Elmúlt már éjfél. A nap mindig úgy múlik el, hogy nyomban kezdődik a másik. Töprengéseim nem férnek bele egyetlen napba. Felhúzom a rolót. A szeles koratavaszi éjszakából bezúdul a higanygőzlámpa ezüst fénye. Éppen itt áll az oszlop, szemben a szobával. . . . Higanygőzlámpa . . . aszfaltjárda . . . magyar falu . . . dunántúli falu . . .. Reggel hétfőre virradunk. Ez a hét sem lesz könnyebb, mint az előbbiek. 2. Az ir o d almi színpad tündöklése és bukása Három év nem ok a jubileumra, de arra jó, hogy visszanézzen az ember. Mi is történt akkor? Egy megyei újságíró felkeresett, mert valamelyik „indiszkrét” kolléga elköpte a dolgot: Cs. irodalmi színpadot szervez B.-n. A megye falvaiban ilyen terv még nem vetődött fel, gondolta, érdekes vállalkozás lesz. Kísérletnek is ínycsiklandó. Az illetékesek folyton új formák után kutatnak, „no, ez kapóra jön”! A falusi színjátszás megfeneklett, azaz áthajlott az operettbe. Nevetséges és káros vadhajtás, le kell nyesni! Üj ágakra van szükség s nemesebb termésre! Az irodalmi színpad ennek ígérkezik. Az újságíró kicsikarta belőlem a vallomást, az álmot, és megírta. Másnap a rádió is bemondta a délutáni híradásban: „Három község fiataljaiból szervez irodalmi színpadot egy falusi pedagógus.” S mi történt ezután? Valóban felkerestem két szomszédos község pedagógusait egy közös irodalmi színpad érdekében. Meglepő kezdeti siker a szervezésben! Akad tucatnyi jelentkező: vers- és prózamondó, énekes és zenész. Mert így együtt képzeltem a három „műfaj”-t. „Politika és szerelem” címmel szerkesztettem egy műsort. Aj, dehogy is volt az szerkesztés! Csupán a cím adta keretbe hordtam be egy csomó szép művet. Csak a neveket jegyzem fel, a szerzőkét. A művek mindegyikére már nem is emlékszem pontosan. Rangos nevek: Vörösmarty, Petőfi, Ady, Radnóti, Benjámin, Gorkij és Csehov. Vers, dal, próza és drámarészlet. Néhány zenekari szám, élő zenekarral. Vegyes, nagyon is vegyes összeállítás volt, annyi szent! S jaj, majdnem elfelejtettem a számomra legszebbet: Babits Jónás könyvé-ből is betanítottam egy részletet. Hogy „megy el” mindez falun, egy akkora faluban, melyben mindössze ezerkétszáz ember él, s talán két-három tucatnyi olyan család akad, amelyik nem kimondottan paraszt, vagy ha az, hát a fiatalok már középiskolába járnak. — Mindegy! — gondoltam, benne vagyunk, s a plakátok is felkerültek már a falakra: karácsonykor bemutató lesz. De a próbákon csak lassan haladtunk a kitűzött színvonal felé. Meglepően jó és csüggesztően gyenge előadókat „fogtam ki”. Az utolsó hétre azonban mindegyik megemberelte magát, még az a 127
