Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Varga Imre: Tamási Áron Balatonfüreden 1951-ben

kesztőségünkben a gondolat, hogy a jelentősebb és nevükre adó írók nem szívesen publikálnak egy vegyesfelvágott-jellegű műsorgyűjteményben, még akkor sem, ha amatőröknek való egyfelvonásos színművek alkotására adják is fejüket. Ilyen műveiket szívesebben adják ki külön-külön füzetkében, mintsem társuljanak — még tisztességes honorálás mellett is — ismeretlen, vagy éppen homályos szerzők oldalán. Kiket nyerjünk meg? A töprengések során így került előtérbe Tamási Áron, Illyés Gyula, Németh László, Szabó Pál, Tersánszky Józsi Jenő és mások neve. Kopányi György kezdte el Tamásival a tárgyalást, aminek eredményeként hamarosan papírra került a Bor és víz első variánsa. Mivel időszerű termelőszövetkezeti, valamint néprajzi problémák vetődtek fel, augusztus közepén kezembe adták a darab gondozását, s ez az akkor kényesnek számító megbízatás néhány feledhetetlen órát adott kárpótlásul Tamási Áron társaságában a vele járó nem kellemes „közvetítésekért”. Ethnographia évfolyamokat néztünk át, a Néprajzi Múzeum Értesítőiben kerestünk adatokat a szüretről és a szőlőgazdálkodásról. Domokos Péter Pál forrásmúveket, lejegyzéseket, dallamokat biztosított a szerzőnek. Juhász Mária bodnár táncot és végtáncot koreografált. Ám mindezen túl másfél évtized távlatából az a tanulságos, hogy Tamási Áron, akihez én nem egyszer mentem azzal a „postával”: a darab története szerint hegyközségbe egybeálló szőlős újgazdáit írói furfangjá- val inkább térítse mindjárt a szőlészeti termelőszövetkezeti csoportba, Tamási okosan és higgadt érveléssel kitért. Már akkor megértettem, hogy a „történik napjainkban” idő-meghatározást miért tette Tamási pontosan 1946-ra, akkor ugyanis szó sem lehetett a legdurvább történelemhamisítás kockáztatása nélkül tszcs-ről. És ő kevéske, újgazdák közti forgolódása alapján is tudta: az egészséges fejlődés nem ismer nagy uraságokat, a hirtelen lerohanásból fakadó „megnyerés” nem helyettesítheti a meggyőződés egyedül szilárd kötését, vagyis ahogyan ő mondotta: örüljetek egy maguk-választotta hegyközségnek, sokkalta inkább, mint egy kényszer tsz-csoportnak ... És Széli Jenőnek, a Népművészeti Intézet első igazgatójának realizmusára vall (mivel ő volt a népművelési kormán yzattal az összekötő), hogy vállalta ezért a felelősséget. Pedig a magyar kultúra akkori felelős vezetője a maga sztakkátó modorában azt irta Tamási rotaprintes darabja elolvasása után, hogy ne mi fussunk az író után, hanem várjuk meg, amíg az író kopogtat ajtónkon. Ám ha vállalják a felelősséget, akkor...

így született meg a Bor és víz 1951-es első megjelenése, a balatonfüredi ■csoport felkészülése, a december 2-i nagysikerű bemutató, s az első nyomtatásban jelentkezés a Színjátszók Könyvtárában. (Csak sajnálni lehet, hogy az Akaratos népség nemrégi két kötete nem tartalmazza ez egyfelvonásost.) Tamási Áront különben ezen a december elején a fürediek maguk közé vették. Napokig ott vendégeskedett. Leányának beillő fiatal feleségéhez ifjúhodott másnap, amikor a téli Balatonban gyönyörködtünk. És akkor említette, kedve volna további egyfelvonásosokat írni, népi játék formában, olyanokat, amelyekben a drámai játék együtt épül a dallal és táncokkal, olyasmit írni, amiket főként az Állami Népi Együttes tudna — megfelelő színészi erőkkel megerősítve — méltó módon színre vinni. így készült el a — Színjátszók Könyvtárában 1952-ben a 32. számként megjelent — Kossuth nevében című toborzási jelenet, melyhez Lajtha László komponálta a verbunkos zenét és Náfrádi László a táncokat. Tamási életkedve, munkabírása, reménykedése visszatért. Noha anyagilag nem éppen állott rózsásan, de Ínségéről a legpirulósabb szemérmetes123