Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Varga Imre: Tamási Áron Balatonfüreden 1951-ben

Tamási Aron Balatonfüreden 1951-ben

Tizenöt esztendővel ezelőtt a balatonfüredi művelődési otthon színpadán szólalt meg a Bor és víz című szüreti játékával a mi oldalunkon Tamási Áron. 1951. december 2-án, vasárnap este mutatta be a balatonfüredi szívkórház színjátszó csoportja az író első olyan drámai alkotását, amelyikkel Tamási Áron bekapcsolódott a fordulat éve óta szocialista irányba fejlődő magyar irodalmi közéletbe. Az előadás végén hatszáz néző tapsolt negyedóráig, a kor szokása szerint ütemesen, várva a szerző megjelenését a színpadon. Mint aki többször megfordultam abban az időben Balatonfüreden, éppen ennek az előadásnak előkészítése dolgában, megéreztem: ez a hatszáz néző, nem szólva a helyhez nem jutott kétszáz (!) kint rekedt kíváncsiról, valóban Tamási Áront akarta látni-hallani, abban az esztendőben, amikor nem volt valami nagy nyüzsgés Balatonfüred, de más városok művelődési otthonaiban sem — kellő indok, főként serkentés nélkül. Élénken emlékszem, semmiféle közönségszervezés nem kellett akkor az előadáshoz. Márpedig híre szállt annak is, hogy bizony „már” Tamási Áron is ebben az írásában „a kommunistákkal politizál”! Hiszen a balatonfüredi színjátszók Bodó Gábor rendezésében már másfél hónapja készültek a bemutatóra. Ugyanis a Népművészeti Intézet a Tipopressz sokszorosítóban pár száz példányban kinyomatta a darabot, s ezeket a példányokat kézben vittem le a szereplőknek október 3-án. A nagyszámú, meglehetősen elfoglalt szereplőgárda lelkesen készült az előadásra, és Mohó Miklós, a csoport politikai felelőse minden segítséget megszerzett a sikeres bemutatkozáshoz. Híre is lett az előadásnak ... A bemutató után nemsokára nyomtatásban is megjelent a Bor és víz a Népművészeti Intézet új színdarab-tárának, a Színjátszók Könyvtárának első számaként. Tamási Áron újra megszólalását e sorok írója méltatta elsőként a Magyar Nemzet 1952. január 24-i számában. Utána lassan olvadni kezdett Tamási Áron körül a jég, a hallgatás csendje, de még jó másfél évnek kellett eltelnie, amíg 1953-ban napvilágot láthatott a Bölcső és Bagoly, valamint a Hazai tükör.

Tamási Áron immár a farkaslakai szülőföldben alussza örök álmát. Nem érhette meg, de minden bizonnyal emlékezetébe jutottak volna a mostani évforduló kapcsán az akkor megszeretett Balaton-vidék emberei, akik között kicsikét második hazát lelt, s akik nemcsak a Bor és víz „játszó személyeit” adták tollára, de a Szirom és Boly mai históriájában is sajátos hőseivé váltak. Emlékezetes összebarátkozássá vált ez a füredi bemutató; idézzük fel most többféle okból is figyelemre érdemes momentumait.

Annyit sejt az irodalmi köztudat, hogy Tamási nagyjában az 1949-es esztendővel kitudódott a magyar irodalomból. Én még a Zongota völgye című regényújságbeli füzetét őrzöm 1948-ból, másoknak birtokában van a Zöld ág is ugyanezen idő tájból, de aztán Tamásira eljöttek az 1949—1950-es evek nyomdafesték nélküli, Ínségesen nehéz hónapjai. 1951 volt a Népművészeti Intézetnek, a tömegművészeti mozgalom elméleti és mozgalmi központjának megindulási esztendeje, ennek az intézetnek a kiadásában jelent meg havonta egy 6—10 íves Műsorfüzet című vers, jelenet, tánc, rigmus gyűjtemény. Szerkesztői kollektíváját Láncz Sándor, Kopányi György (regényíró és ismert rádiójátékszerző), Szentpál Mária és e sorok írója alkották. 1951 nyarára megérett szer122