Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Joze Filo: Pável műfordításai a szlovén irodalomból

hogy Mohácsi jegyzetétől kezdve a Nyugatban (1930) egészen az Életben közölt fordításokig Cankar művei német fordítások révén jutottak el a magyar olvasóközönséghez. Szükségtelen lenne bizonyítani, hogy a kaeskarin- gós úton számtalan művészi jelleg elhalványult, a cankari stílus eredetisége eltünedezett.

Csak olyan fordító, aki nyelvében és szellemében a szlovén kultúrából ered, ugyanakkor pedig nyelvi szempontból kitűnően ismeri a magyar nyelvet is, csak az ilyen ember birkózhatott meg Cankar igényes szövegével és írásművészetének szellemével. S Pável Ágoston ilyen ember volt. „Szívében érzi az ütéseket és szorongás fogja el mellét, aki ezt a történetet elolvassa, melynél egyszerűbbet, megrázóbbat és lázítóbbat még nem írt senki. Mintha népmese vagy szent legenda vagy a szentírás egy fejezete lenne... mintha nem is ember írta volna, hanem magától íródott volna.” Ezekkel a szavakkal jellemezte 1930-ban Mohácsi Jenő a Nyugatban Jernej szolgalegényt és az ő igazságát. S ennek a szövege Mihaszna Marko (és Pável fordításában) mint Cankar művének első könyvalakú magyar nyelvű fordítása látott napvilágot. A könyv majdnem hónapban is megegyező pontossággal az eredetinek harmincéves évfordulóján jelent meg.

Cankar első magyar kiadásához Pável öt oldalt felölelő bevezetőt irt, melyben a szerző művészetének rövid jellemzése mellett megállapítja, hogy Cankar nemcsak a legnagyobb szlovén elbeszélő, hanem egyike a legkiválóbb jugoszláv íróknak, mi több, a szláv népek irodalmának klasszikusai közé sorolhatjuk műveit. Művészetének forradalmi jelentőségét a század végén Ady Endre alakjával hasonlítja össze a magyar irodalomban. A továbbiakban valamivel bővebben beszél Jernej szolgalegényről, amely számára megrázó volt, hiszen „... a társadalmi rend égbekiáltó igazságtalanságára és a gondolat és a tett közötti szörnyű ellentmondásra hívja fel a figyelmet...”.

Akkoriban a szociális tendencia volt az a vezérelv, amely a fordítót bensőjében nyugtalanította, és ami miatt okvetlenül szükségesnek vélte, hogy a magyar olvasóközönséget megismertesse a művel. És ugyanez a törekvés ugyanilyen formában jelen van a Mihaszna Markóról és Mátyás királyról szóló történetekben, hiszen Cankar bennük a szlovén népi lelkűiét erkölcsi értékeit tárta fel, amit a Mátyás királyról szóló legendás hagyományok keretébe ágyazott. Ezt az igazságosabb világ és a megmentő utáni szüntelen vágyakozást Pável fordításaiban még inkább kiemelte és a 4. fejezet legjelentősebb részeit külön dőlt betűkkel szedette ki”. Miért vegyem el tőlük ezt a sóvárgást? Hogyan lehetnének meg nélküle? Most még vonszolják igájukat. Hogyan bírnák el Mátyás király ígéretének igéi nélkül? Mi lenne velük, ha váratlanul kilobbanna a messziről feléjük csillanó üdvösséges mennyország fénye? Nem tudják magukat megváltani. Boldogok hát, hogy legalább hihetnek a megváltásukban és a megváltójukban.”

A fordító lábjegyzetben arra figyelmeztet hogy ebben a néhány sorban van a legvilágosabban kifejezve a történet alapvető gondolata, amely ugyanakkor a szlovén népi sors legjellemzőbb, leginkább tragikus és legnagyobb együttérzést kiváltó vonása.

Mátyás király az elnyomott szlovén nép számára ezeréves vágyakozásának, az életbe, a jövőbe, a szabadságba és a földi paradicsomba vetett hitének megvalósítója lett. így vált népi hagyományunk részévé és elválaszthatatlan tulajdonává a magyar Korvin Mátyás.

Pável Ágoston sokat gondolt erre és írt is róla. Nem véletlen, hogy a

81