Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Rajnai László: Várkonyi Nándor

tatlan kitételekkel illették azt a férfit, akinek a magyar szellemi élet kétségtelenül köszönhet egyetmást, s akinek becsületességéhez, jóhiszeműségéhez és tudásához nem férhet szó. — Néhány tanulmány közzététele után,

1957-ben könyvvel jelentkezett: Az üstökös csóvája Petőfiről írott munkáit tartalmazza. Még 1940-ben jelent meg egy kis füzete, ezzel a címmel: Petőfi arca; a közkeletű, jobbára hamis Petőfi-ábrázolások után beszámol az egyetlen hiteles arcképről, a másolatokban fennmaradt dagerrotípiáról. Ezt a felfedezését, mely eseményszámba ment (vagy legalábbis így kellett volna felfognia a közönyös kornak), először a Nyugat-ban ismertette, ugyancsak 1940-ben. Gellért Oszkár írja önéletrajzi művében (Egy író élete. Bp. 1962.

II. köt. 597. 1.): „A Nyugat januári számának címlapján nem a szokásos tartalommutató; s harmincnégy évfolyamában az egyetlen olyan címlap, mely arcképet ábrázol. Ez is tüntetés: az 1847-ben készült dagerrotípia Petőfi arcáról, melyhez szöveget Várkonyi Nándor írt”. Az idézetben az első kiemelés tőlem.) Az üstökös csóvájának legterjedelmesebb tanulmánya (száznegyven lapon) ugyanezzel a tárggyal foglalkozik; az első fogalmazást lényegesen kibővítve s felhasználva az új eredményeket, szinte zavarfoaejtő gazdagsággal dokumentálja tételeit: rengeteg egykorú idézet, táblázatok s bőséges képanyag igazolja felfogását. A kötet soron következő darabja, a „Rostra”, egy jámbor hiedelmet cáfol meg: Petőfi, azon az emlékezetes napon, nem szavalta el Nemzeti Dalát a Múzeum lépcsőjén. A többi tanulmány méltatására, sajnos, helyünk itt nincs; az írónak ahány megállapítása, jóformán ugyanannyi telitalálat s maradandóságot igénylő meglátás.

Bár a kívülről jövő kényszerek és ösztönzések a kelleténél talán gyakrabban térítették el ezt a pályát útjáról, s nem mindig szerencsés módon szóltak bele szellemének természetes növés-tervébe, mégis, aránylag köny- nyű megpillantanunk ennek a belső organizmusnak hármas tagoltságát, időben egymásra következő megvalósulási fokát. Kezdetben a kortárs-irodalom enciklopédikus összefoglalását nyújtotta (a modem magyar irodalom), azután, kilépve zárt köréből, maga is cselekvőén vett részt a magyar szellemi élet irányításában (Sorsunk); végül azoknak a kérdéseknek megoldását és szintézisét kísérli meg, melyek az egyetemes emberiséget érdeklik (Szíriát Oszlopai). Mert ennek az utóbi művének van és lesz folytatása: az író szándékától függetlenül is terjed a híre az évek óta készülő ,,magnum opus”-nak. Üdvözlet a sokat próbált, emelthomlokú férfinak, aki sikerrel törekszik a legnagyobbra, amire ember ebben a pillanatban vállalkozhatik.

76