Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Koncz István: A kiválóság boldogtalanjai

fonódik a másik nagy gondolatkörbe. Sámsont is asszonya tette tönkre (s e verses dráma valóban: ennyiben kapcsolódik mégis a társadalmi drámák körébe!), Nagy Imrét is Anna húzza le. „Én nem illek bele a ti huszadik századi matriarchátustokba” — mondja egy helyen, másutt meg így fakad ki: „Aztán megnősülnek, bebútorozkodnak a feleségük bútoraival és erkölcseivel. A romlott társadalom ellen küzdenek, de a társadalmi romlás ott párolog a levesükben, ott gyarapszik a gyermekeik húsában, s ott szuszog mellettük az ágyban. A közönség időnként megtapsolja őket, az asszonyaik azonban tudják, hogy pojácák.”

Vagyis a lehúzó, a megrontó erő — a nő. Szinte áthidalhatatlan szakadék van e „modem matriarchátus” és a férfihivatás, a társadalom megjobbításáért való küzdelem, s egyáltalán: a tiszta lelkiismeret között. „Aki nem igényes a nőkkel szemben, azzal szemben a nők lesznek igényesek. S aki női igények szerint él, abból a szociális igény csak gajdolni fog.” „A világnak sem ártana, ha megtelne elkeseredett, tiszta férfiakkal, akik egész életükkel kiáltják: a legnagyobbra kerestem asszonyt, s nem találtam.” Hosszú-hosszú utat kell majd bejárnia az írónak, amíg az ilyen soroktól — oldó, biztató tapasztalatok és visszarögződések völgy s dombjain át, Violák, Amálok stb. során át — el tud jutni Kata asszonyig a Nagy család-ban.

Pedig Nagy Imre—Németh László tulajdonképpen nagy, szent „vállalkozásnak” tekinti a házasságot. Igaza van Annának: „Te nem vagy Bakos Béla. Az ilyen férfiaknak, mint te, egy nő jut csak.” „ ... A házasság nem paradicsom. Veszedelmes hegyi túra, ahol egymáshoz vannak kötözve a hegymászók. Ha az egyik alól kicsúszott a föld, a másiknak kell állva maradni — a társáért.” „Szemetese voltam a házasságnak. Annak is tekintettem: szerzetességnek. Hűnek lenni a házasságban egy férfire keményebb aszkézis, mint hűnek lenni a oellában. . . Többre tartottam minden tolvaj gyönyörnél két ember páros vállalkozását. A maga félszárnyát vágja le, aki asszonytársát itt megsérti ...”

Csakhogy Nagy Imre „páros vállalkozásának” kudarca épp az, hogy a pár, Anna, nem tud felérni a házasság ilyen értelmezéséig. A maga módján talán igaza is van, amikor minden ösztöne, kicsinyes hiúsága borzad ettől: „Azt mondod, a házasság aszkézis. Tudod, milyen sértés ez?! ... Ha a lelketek mélyén ilyenek vagytok, jó férjek, inkább legyetek mind Bakos Bélák.” Nem, neki nem aszkéta-hűség kell, hanem az, hogy a férfi-pár rá se eszméljen a „tolvaj-gyönyörck” lehetőségére; nem az embert, csak a nőt (hogy nőstényt ne mondjunk) akarja önmagában megbecsülve látni. Ez a követelmény több is, kevesebb is, mint Imre garanciája. Több, mert már lehetetlent, csak hazud- hatót kíván; s kevesebb, mert emberileg igénytelenebb, mert lemond az igazságról.

Németh László itt még, a Villámfénynél-ben, a nőt nő-volta miatt tartja képtelennek a férfihoz való felmagasodásra. De azért az is benne van már a darabban, hogy az érzékeny szociális lelkiismeret képessége, a kiválóság képessége — nem ilyen absztrakt meghatározottságú. Nem a nemi, hanem a társadalmi hovatartozóságtól függ elsősorban. Annának nemcsak a száz hold föld a hozománya, hanem ezzel a felül levőkhöz való kötődöttség; hozománya ez a képtelenség is az érzékeny lelkiismeretre, a kiválóságra. Látni fogjuk majd a Nagy család-ban: ott a nő az óriás, s a férfi a törpe.

Nagy Imre tehát kiváló, a köz- és magánéletben egyaránt igényes lelkiismeretű ember — boldogtalan, magányos. Magas és riasztó az ő magánossága,

54