Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 3. szám - Arató Károly: Jegyzet egy rési szerelemről (vers)

A felszabadult ember hozsannája a fényhez:

Áthajolsz a tövises dróton, éles kő nem vérzi fel talpad — megváltó vagy, feltámadt Krisztus: nyomodban csengetyűz a harmat

tudom, sziklák tövéről szálltál, megálmodott, kivirult rendet: nappalt hoztál, hát ne csodáld, hogy hálás rigók most ünnepelnek

ne hárítsd el a madaraknak hozsannáját, kérlek ne vesd meg — velük mondom: „mennyek szülötte ó, áldd meg a mi szíveinket!”

A tájon még az elmúlt éjnek egy-egy kitépett, ócska tolla, itt-ott bagoly bukdácsol, rombolt árnyakon, téged káromolva,

téged, ki irgalmasnak jöttél, de mennyektől való hatalmad minden homály gyönyörű veszte, s nappali álma: csillagoknak . ..

Arató Károly: JEGYZET EGY RÉGI SZERELEMRŐL

Te örökre kintmaradtál — az ajtót előtted bánkódva becsuktam.

Vágyaim úgy suhogtak feléd, mint a lasszók, de szád elkapni sose tudtam.

Követtelek sokáig s kiléptem a zöldbe, mely kóborlásokra nyitott kaput, és jártam ott, hol a szél összegömbölyödve lombok közt fészkében aludt.

Ahol szívem dörömbölt a falakon át, intettem neked, indulásra készen.

Köveket rugdosva mentem tovább.

Akkor már más nyelvet beszéltem.

Ma még néha meglátogatsz — ha akarom, esténként ablakomon be-benézel, szikrák pattognak lobos hajadon s aztán elkeveredsz a gomolygó sötéttel.