Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - SZEMLE - Poór Péter: Gergely Ágnes: Glogovácz és a holdkórosok
vagy gúnyolódás! kedv is ihlethette; sokkal erősebben arra az érezhetően egyszerre óvott és levetni vágyott tudatosságra, mellyel önnönmagát, érzelmeit, sőt az alkotási folyamatot is állandóan figyeli, versével ekként egyidejűleg azonosulva s valamelyest távolodva tőle, s mely vallomásait egy-egy „költőietlen” szó, groteszkbe hajló kép vagy reflexió közbevetésével kicsit érdessé, racionálissá, fölülről tekintetté színezi. Mindez, ismétlem, nem határozza meg, csak módosítja a verseskötet olvasásakor alapbenyomásunkat; kétségtelennek tetszik azonban, hogy Gergely Ágnes új művének indíttatását e szemléletmód egy egész kisregényt ihlető gú- nyoros felfokozódásában kell nyomoznunk. A Glogovácz és a holdkórosok műfaját, jelzőt és jelzett szót egyenlő súllyal hangsúlyozva, groteszk karrierregényként határozhatnánk meg, valamiféle modern, kiábrándult párjaként a régi pikareszk regénynek. Az alapötletet, ha nem is nagyon eredeti, némi jóindulattal szellemesnek is mondhatnánk: Glogovácz Simon, a reménytelen féltehetség, öngyilkosságot színlelve, önnönmaga legnagyobb meglepetésére, halhatatlanná avatódik; Válogatott Műveit a Magyar Mirákulum díszkötésben jelenteti meg, bibliapapíron és könyvjelzővel. Glogovácz most már szívesen feltámadna, de a kiadó úgy nyilatkozik, feltámadásból elég volt ama hajdani is. Felesége egyszercsak színészi tehetséget vél magában felfedezni s zavaros kalandokba merül, hősünk pedig elkezdi kálváriáját, „karrierjét” a kis és nagy világban, egyszer prófétaként, másszor egy elmegyógyintézetben, leginkább pedig az irodalmi al- és fél világban, hol homályos egzisztenciájú nők, dörzsölt mindentudók és fölényes bennfentesek sodorják a kávéházaktól a szerkesztőségekig, a szociográfiától a novellaírásig és vissza. Végül aztán — hogyan is történhetne ez másképp — mielőtt kénytelen volna a modellülésnél kikötni, „felszívódik”, miközben verseit, sznobok és széplelkek ájuldozó gyönyörűségére az egész országban szavalják, de még illusztrátora is búsás összegeket vág zsebre, s nemzeti hírességgé emelkedik. Első olvasásra talán, ekként, dióhéjban talán nem is nagyon nehéznek s mindenképpen hálásnak tetszhetik ez ügyes „storyt” regénybe rendezni; valójában egyáltalán nem könnyű s Gergely Ágnesnek is csak igen felemásan sikerült. Groteszk helyzeteket komponálni persze, önmagában, bizonyos tehetséggel és némi technikával valóban nem túl nehéz feladat. Az írónő sajátos látásmódja, fölényes-kesernyés, távoltartó iróniája meglehetős bőségben ontja is őket, képtelen szituációk és még képtelenebb párbeszédek követik egymást, egyszer a valóság húsbavágóan maró, buffószerű paródiái, másszor a fantázia szabadabb, el- vonatkoztatottabb, de nem kevésbé groteszk képzelményei, nagy meghökkenésére és kesernyés derűjére az olvasónak — legalábbis eleinte. Másfelől viszont úgy tetszhetik, manapság végképp nem boszorkányság már egy karrierregény cselekményfonalát kiokoskodni, hisz nem szükségeltetik fiel- dingi fantázia és bonyodalom hozzá, hogy hősünkkel világunk magasát és mélyét megjárassuk. Ám a groteszk karrierregény fogalma több jelző és jelzett szó puszta egymás- mellettiségénél, vagyis több groteszk kalandok lineárisan egymásra következő soránál. Kevés megnyilatkozási formánál ily elhatározóan fontos a részletek épségén túl, azokat megelőzve, a mű egészének egysége, tehát hogy minden részlet, s még egy rövidke ötlet is önmagában s a többihez szervesülve egybecsengjen, s egységes világlátást, sőt világlátomást sugározzon. Gergely Ágnes új regényének, a lunátikus féltehetségek e hol szellemesebb, hol bágyadtabb, fejtetőre állított árnyjátékának legfőbb hibája, hogy mögüle egy ilyfajta, minden mozzanatot szigorú — akár groteszk — törvénynek alárendelő világkép hiányzik; a Glogovácz és a holdkórosok ihletője nem vízió, hanem csupán valamilyen fanyar látásmód és végletesen gúnyorós világérzés. Ekként viszont a karrier egyes stációi nem önértékűek, nem igazolják önnön- magukat, csupán megelevenedett illusztratív életképei, esetleges allegóriái a világérzésnek. E világérzés ahhoz elég 158
