Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - SZEMLE - Szabó Erzsébet: Mátyás Ferenc: Paraszt-Pieta
Mátyás Ferenc: Paraszt-Pieta Mátyás Ferencet több évtizedes költői tevékenység és tizenegy megjelent kötete után és tanúsága szerint a parasztság költőjeként emlegeti a magyar irodalom. Nen azért, mert közülük származik, hanem mert nekik, és ami ennél több: róluk, „belőlük” ír. Vagy ahogy ezt ő megfogalmazta: „Azokról szólok, akik megmozdultak a vadonban, azt írom meg a mai tanyák és faluk világáról, hogy a megszerzett sorsforduló mit hozott számukra.” Tanúság erre legutóbb megjelent kötete is, melynek már címe, címadó verse is szimbólum: Paraszt-Pieta. — Talán ez az a verse Mátyás Ferencnek, melyen kissé elgondolkodva, leginkább megérzi az olvasó a végső elkötelezettséget, felelősségérzetet. Több száz kilométerre a hazájától Michelangelo sok költőt megihlető szoborművében gyönyörködve a költő saját küldetését, sorsát, feladatát látja meg az alkotásban: Akárha apámat nézném a pusztán anyám ölében, — tudván, milyen „megváltó” sorsa jut rám. Néhány versében a múlt árnyképe kísérti. Nem mert nem tud elszakadni tőle, hanem mert nyomon követheti a mában. De pl. a Pusztai hangversenyben az „Üres világ” már kérdőjellel dominál. Ellenállhatatlan erejű áradattal tölti be ezt a világot már a zene, a kultúra. Azt mondtam, ez a kötet is tanúság arra, hogy Mátyás Ferenc a parasztság költője — de éppen ez a kötet az is, amely a mondatot módosíttatja: Mátyás Ferenc elsősorban a parasztság költője. Mert a Paraszt-Pieta arról is tanúskodni hivatott, hogy Mátyás költészete az utóbbi egy-két évben kiteljesedett, tematikai skálája bővült, egész lírája egyetemesebbé vált. Amikor azt írja: „A költő a mozgó, eleven világ jövőbe küldött hírnöke: a szerelem, öröm és igazság értelemmel és érzelemmel ellenőrizhető megszólaltatója” — már nem gondolhatunk csak a parasztságra. És az, hogy „a valódi költő fenntartás nélkül, felelősséggel hadakozik a kor, az emberiség (saj. kiem. Sz. E.) érdekeit szolgálva mindig valamiért, valami ellen...” — már nemcsak elv, hanem saját gyakorlatból levont következtetés is: Villantsd a tüzet, döfj a nyelv húsdárdájával, hogyha nem értesz egyet valamivel, ami a lelket fojtja. Ezt a témabővülést jelzik pl. a Lebegek a tájban c. ciklus versei, amelyek a legsikerültebb verses útirajzok közé tartoznak. És ez nem kevés, hiszen az egyre bővülő lehetőségek következtében a 'külföldet-járás — nagyon helyesen — költőink körében is kezd „divattá” válni, ami viszont az útirajzok számának emelkedését vonja maga után. Mátyás jó idegenvezetőnek bizonyul, biztos tájékozódással választja ki a rengeteg látnivalóból azt, amit valóban érdemes meglátni, de akár Itália, akár Leningrad szépségeit csodálja, igazán csak az gyakorol rá mély hatást, ami korábbi élményvilágához tud valami módon kötődni. Gondolok itt a már említett Paraszt-Pietara, de felsorolhatnám a ciklus szinte valamennyi versét. 156
