Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 2. szám - SZEMLE - Várkonyi Nándor: A Mahábhárata magyarul

és angolra készült, s kizárólag tudományos, filológiai célból. A mű ebben a formátumban elolvashatatlan, illetve vé- gighallgathatatlan, mert hiszen írást nem tudó hallgatóság számára szerzették, s nem arra szánták, hogy egyfolytában előadható legyen. De az európai ízlésnek egy-egy hosszabb részlet szó szerinti, hű fordítása is bevehetetlen stiláris okokból. Akkor hát — kérdezhetné az olvasó —, ha így van, ha ez a trópusi versdzsungel ennyire lefordíthatatlan, olvashatatlan és bevehetetlen, minek vesződni az átültetésével, mit célzott és mire vitte a sok kísérlet, mely európai ízlés és mérték szerint igyekezett a nyugati szellem talajába plántálni ezt a keleti vegetációt? Ám nem vitás, hogy egy nép irodalmát nemcsak fiainak művei teszik; ahogyan nem zárkózhatik el az egyetemes kultúra értékeinek befogadásától, magáévá kell tennie a világirodalom remekeit is, beszívni a hatásukat, és áthasonítania őket saját szellemi organizmusának tápanyagává. Ha ez egyenrangú vagy magasszintű tolmácsolással történik, az idegen mű egyszersmind a magyar irodalomnak is alkotásává lesz; Babits Dante-fordítása sajátosan magyar remeklés, ezt külön érezzük, élvezzük és értékeljük benne, egészen másképp, mint teszem, egy jó német fordítást; Shakespeare magyarításain Vörösmartytól, Petőfitől, Aranytól kezdve nagy költőink egész sora rajtahagyta tehetségének félre nem ismerhető jegyeit. Ezek a munkák és kiváló műfordítóink sikerült darabjai ily módon kétszeresen becsesek nekünk, s belegyökereztek irodalmunk, műveltségünk talajába. A Mahábhárata kusza őserdeje, úgy amint van, számunkra járhatatlan, de napsütötte tisztásain virít a szépség, sűrűjében a költői és emberi értékeknek számtalan kincsét kínálja, amik kertünkbe plántálhatok, s növelik gazdagságát.

Az átültetés problémája azonban első pillantásra megoldhatatlannak látszik, s a fentieket azért voltunk kénytelenek elmondani, hogy megítélhessük a nehézségeket, s felbecsülhessük a végzett munkát. Ugyanis joggal mondhatjuk, hogy a Mahábhárata minden lényeges értékével bevonult a magyar irodalomba. Amennyire a más nyelvekre történt fordításait ismerem: szemelvények, kivonatok, átdolgozások vagy ezek keverékei. A régebbi magyar fordítások szintén sze- melvényesek; kivétel és kivételes érték Baktay Ervin kivonatos prózai átdolgozása, mely a szerző felkészültségét és írói talentumát dicsérő, élvezetes, izgalmas olvasmány. Most azonban két új fordításkötet áll előttünk, s ezekre értem, hogy bennük megkapjuk a Mahábhárata lényegét egyenrangú tolmácsolásban. Lássuk tehát, mit és hogyan nyújtanak.

Az első kötet tavaly jelent meg, s a Mahábhárata és a Rámájana „legszebb epizódjait tartalmazza” az alcím szerint. Az epizódok egy részét a nemzetközi irodalomtudomány, a kritika és az olvasó közönség egybehangzó ítélete válogatta ki idestova máfélszáz év alatt, azonban ennél jóval többet kapunk, a teljes epizódanyagnak mintegy kb. a negyedrészét, ahogy az Utószóból értesülünk. Ezeknél a hű, rövidítetlen fordítás megvalósítható volt, csupán az összekötő szövegeket kellett elhagyni, elvágni a laza fonalakat. A Rámájana fia lehetne a nagy eposznak, mindössze negyvennyolcezer sorra terjed; Válmiki nevű énekes, a hagyomány szerint remete szerzetté, s Ráma királyfi viszontagságos történetét mondja el. Itt már lehetséges volt teljességre törekedni, s az összes epizód bekerült a gyűjteménybe.

A másik kötet ez idén hagyta el a sajtót, s válogatást tartalmaz a fő cselekményből, vagyis a Kauravák és Pánda- vák viszályát előadó szövegekből. Mint a munkálatokat irányító Vekerdi József az Utószóban írja: „A két kiadvány között a különbség az, hogy az 1964-ben megjelent Mahábhárata—Rámájana epizódkötet a fő cselekménytől független történeteket tartalmaz, (mostani) kötetünk pedig az eposz fő cselekményét, a Kaurava—Pándava háború eseményeit követi nyomon, s így a két kötet tartalmilag nem fedi egymást.”

Viszont felvetődik a kérdés: hogyan volt lehetséges a cselekményt nyomon követni, kiemelni a kusza tömkelegből, s folyamatos előadásba összefűzni? A kérdés fogas és megoldása döntő, mert ezen múlik, valóban a mű lényegét kapjuk-e s hiánytalanul. Nos, a megoldás szerencsés, jobb nem is lehetséges, s az eredmény felülmúlja az összes eddigi ki-