Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Heitler László: Takács Sándor ágplasztikái
rációi egy részét is abból meríti. Az ágakban kifejezési formát keres és talál gondolataihoz. Mondanivalóját az ágak nyújtotta lehetőségeken belül igyekszik elmondani. Ez a törekvése közelíti munkásságát a képzőművészethez; művei közölnivalójának többnyire egyértelmű és szellemes hordozójának bizonyulnak. Ugyanez különbözteti meg őket a természetjárók talált erdei érdekességeinek meglepő és kifejező figuráitól, amelyekben minimális szerepe van az emberi alakításnak, inkább csak a formáikon felgyűlt képzelet játékának köszönhetik érdeklődésünket. Takács kifejezési lehetőséget lát az ágakban. A kiválasztásnál már szerepet kap az adott alapanyagból kibontható figura elképzelése. Ez a motívum megegyezik a jó kőszobrász eljárásával, aki a kőtömb adta lehetőségeket mérlegelve fog kompozíciója megtervezéséhez. És ahogy a hagyományos plasztikai művészeket is megkötik az anyag törvényei, úgy igazodik Takács is az ág jellegéhez. Az ágak nem hordoznak súlyos tömegeket, így ez a hatás nem jöhet számításba az alakításnál. Ellenben alkalmasak a vonalak dinamikájának, harmóniájának érzékeltetésére. A szerkezet, a mozgás és felépítés irányait, erővonalait emelik ki a valóságban súlyosabb tömegekben mutatkozó ember- és állatfigurákból. Az ágplasztika elnevezésből a plasztikára esik a hangsúly, mert a térformálás ugyanúgy sajátja, mint a szobrászat más anyagokkal dolgozó technikáinak. Többnyire lendületes mozgásúak figurái (sportolók, táncolok stb.). A stilizálás, absztrahálás eredményeként nem annyira a mozgó ember, hanem a mozgás megjelenítésének tűnik néhány kompozíciója. Ahogy ág-emberei egyéniségeket is képesek sejtetni, úgy válnak karakterekké állatokat ábrázoló ágplasztikái: sután bájos mozgású őzike és bánatos ívben meghajló hattyú, a támadni készülő csavarinkos ág-kígyó, vagy a szánalmasan magányos gólya. Takács alakítja az ágakat, faragja, elmetszi, de csak addig, amíg beavatkozásával nem tör eredeti karakterük ellen. Alkalmazza héjas természetességében és lehántoltan, csiszoltan, fényesre lakkozottan. Elöljáróban említettük, hogy a hagyományos, tömbből alakító faszobrászatban is jártas Takács Sándor, bár nem tanult foglalkozása a szobrászat. Munkáin a népi faragók szelleme érződik. Ezt a magatartást ágplasztikáin is felfedezhetjük. Java munkáin a közvetlen természeti inspirációból fakadó őszinte életérzés természetes kifejezését láthatjuk. A népművészek modern utóda, aki a modern képzőművészeti törekvések külső jegyeiből is sokat ötvözött egyéni fafaragásával. A munkáit nagy elismeréssel méltató pápai és veszprémi közönség is a modern törekvések, antinaturalista megjelenítési formák jótékony hatására jutott el oda, hogy a természeti szépségekkel is közvetlen kapcsolatot tartó ágplasztikákat nagyrészt esztétikusabbnak ítélte a porcelán figurák bájánál. Takács Sándor ágplasztikai munkái sok szobrászi lehetőséget sejtetnek és valósítanak meg. Ügy véljük, annyiban tud létjogosultságot szerezni a jelenleg még kevés hivatalos megértést élvező munkásságának, amennyiben az érdekességek köréből egyre inkább a szobrászati feladatok megvalósítása felé törekszik. Heitler László 148
