Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Pósfai H. János: Putrilakók
kás dunnahuzatot. S míg félre néz, Lóri a fülembe súgja, hogy igenis jár. Ő is elment, amikor még itthon voltak a gyerekek, amíg nem vették őket állami gondozásba. Hát miből tartotta volna el őket?! * Az első lakók tavalyelőtt költöztek be a hajdani urasági majorba. Amikor kézhez kapták a tanácsi határozatot, hallani sem akartak róla. Szidták a tanácselnököt, a tsz-t, mindenkit, akit szidni lehetett, aki megzavarta nyugalmukat. Jäger József, a csehimindszenti tanácselnök napokig nem aludt abban az időben. A tanács több mint 100 ezer forintos költséggel helyreállította a volt cselédlakásokat. A régi lyukak helyébe új tükörablakokat építettek be, megjavították a tetőt, a padlót, egyszóval lakhatóvá tették a megüresedett lakásokat. A volt közös konyhákat leválasztották, mindegyik család számára szoba-kony- hás lakást hoztak létre kamrával. A major régi lakói — akik egyelőre még kint laknak, bár a többségük házat építtetett — úgy ahogyan megbékéltek a gondolattal, hogy közéjük költöztetik a putrilakókat. Amikor már nagyjából minden rendben lett volna, akkor a cigányok nem akartak mozdulni. Azt mondták, jó nekik a Dobogó, eléldegélnek ők az isten szabad ege alatt is, csak hagyják őket békében! Ezerkilencszázhatvanhárom őszén három család költözött be Potypusztára. A Dobogótól négy-öt kilométerre van ez a régi urasági major. A falutól mindössze száz-kétszáz méter választja el, tehát közel a bolt, az iskola, a mozi. . . Aztán, amikor a jég megtört, amikor ez a három család berendezkedett, akkor megindult a lavina. Akkor egyszerre akart menni mind. S mire legközelebb újabb hat család költöztetésére nyílt lehetőség, már alig lehetett igazságot tenni közöttük. Természetesen, azok részesültek előnyben, akik a termelőszövetkezetben évek óta rendszeresen dolgoznak. A major, a falu közelsége, a rendszeres munka kiemelte őket a nyomorból, a tehetetlenségből. Megváltozott életük vonzó példa lett azok számára is, akik kint élnek a Dobogón. Potypuszta Keskeny, poros út visz a majorba. Az út jobb és bal oldalán akácák haragoszöld levelébe hullatja rőtvörösét a nyárvég. Hirtelen bukkan elénk a kastély, az uraság egykori rezidenciája. Most gyermeküdülő. A kastély lábánál kezdődik a major: Potypuszta. Jáger József félretolja siltes sapkáját, és a sorakozó házakra bök. — Ezekbe költöztettük a Dobogó lakóit. Az első pillanatban lemérhető, hogy ég és föld a különbség a putrik és e fehér falú házak között. A riadt, széltépte vályogkunyhók nyomorúságához képest ezek a házak kastélyok. Ide költöztek a dobogói cigányok. A tanácselnök gyerekkoruk óta ismeri valamennyit. . . Immár másfél évtizede tanácselnök, azóta ugyancsak szaporodott a gondja velük. De Jáger József nem kezeli félvállról őket. A cigányügyet úgy hordja vállain, mint a többi községi ügyet. A végrehajtó bizottsági üléseken — két év óta többször is napirenden szerepeltek a cigányok — valaki meg is jegyezte: meg kellene választani vajdának az elnököt. . . A 194-5/1963. számú vb-határozat végrehajtása során több esetben adtak 130
