Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Fülöp István: Vörösmarty és Deák barátsága

ludjával azonban nem kínáltak. Útközben bementem Vörösmartyhoz, s fél napot nála töltöttem .. .”1'*

Ezután még gyakrabban találkoztak. Vörösmarty 1855^ben beteg lett. Komorabb óráiban a halálra gondolt. Elsötétedett kedélye ritkán derült fel. Deák Ferenc is többször felkereste legkedvesebb barátját, látására felelevedni látszott régi kedve, de nem sokáig tartott, ismét búskomorságba esett.15

Vörösmarty mind nyomasztóbb helyzetbe jutott. Betegsége nem enyhült, hiába használta 1855-ben a balatoni fürdőt. 1855. október végén a legaggasztóbb jelenségek mutatkoztak, erős rohamok jöttek reá s két hétig feküdt. Azt hitte, hogy többé föl nem kel. Könnyező nejének, mintha örökre búcsúznék tőle, tanácsokat adott. „Ha meghalok, nem tudom mi lesz belőletek, de bármi sorsra juttok, csak Deákhoz forduljatok, ő soha sem fog elhagyni benneteket.”16

November 17-én költözött át a Váci utcai Kappel-házba. November 19-én déli egy óra után Deák Ferenc és Kemény Zsigmond léptek a haldokló szobájába. Alig távoztak el, Vörösmarty nem volt többé. Délután 2 órakor meghalt. Ugyanabban a házban, ahol Kisfaludy Károly. Temetése november 21-én volt, mely végül is az önkényuralom elleni tüntetéssé változott. Még a Pest környéki városokból is bejöttek. Húszezer ember vonult a Szózat költőjének koporsója után.17 A társadalom minden rétege képviseltette magát. Mindenkit megdöbbentett az a méltóságteljes külsőség, mely a részvét megnyilatkozásaként az egész nemzet közbánatát tükrözte. A temetés néma csendje, az emberi szívek együttérzése, a nemzet nagy gyászának kifejezője ott csillogott a szemekben. A sírnál néma volt minden ajak, csak az emberi értelem, a mélységes részvét ült ki az arcokra. A hatóságok a sírnál elmondandó beszéd szövegét követelték, de bemutatása nem történt meg. Csak a költő szólt az utolsó szó jogán és ezt mindenki értette, s hangja ott zsongott a szívekben:

Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért,

S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért.

Deák legnagyobb barátjának elvesztése fölötti fájdalma az egész nemzet fájdalma volt. A szegénységbe süllyedt család helyzete a nemzet gondjává vált. A támasz nélkül maradt özvegy és gyermekek társadalmi segélyezését a hatóságok megtiltották. Deák Ferenc ennek ellenére magánlevelezést indított és közadakozásból húszezer forint gyűlt össze.18

Deák a legjobb barát tanácsai nélkül maradt. Üj nemzeti küzdelmekre készült. „Még a dacos várakozás politikájában sem volt tétlen.”10

A passzív rezisztentiája, kehidai és söjtöri magánya, az állandó gyötrődés megviselték ugyan, de nem mondott le arról a lehetőségről, hogy megteremtse az együttműködést a nemzet javára. „Nem nyilatkozott sem Bécsnek sem a hivatalos magyarnak.”20 Legkedvesebb és legbizalmasabb hívei várakozással tekintettek feléje. A kiegyezésre s annak lehetőségeire sokszor gondolt, de a jogfolytonosság eszméje vezette minden ténykedésében. Programja nem volt nyilvános, mégis Bécs gyanús szemmel nézte minden megmozdulását. Felirati

javaslatában azt hangoztatta: .......ezen politika nem a kockáztató merészség

p

olitikája, hanem az óvatosságé, nem félénk, hanem erőnkhöz és helyzetünkhöz van mérve .. .”21 A kompromisszum érezhető ugyan, de az áldozatok vállalását merésznek tartotta, és inkább fékezte a célra törő szándékot, mintsem vakmerő elhatározásra sarkallt. Deáknak történelmi szerep jutott, de azt úgy

121