Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Fülöp István: Vörösmarty és Deák barátsága

méjük közös vonása egyértelműen hatott az egész nemzetre. „Vörösmarty a nemzet költőjeként lépett föl, s folyvást visszhangzottak lantján azon politikai eszmék, melyekért ifjúié nemzete küzdött.”6 Deák mint politikus állt az élre, s a nemesi jogról úgy beszélt, hogy az lehetőleg a reformeszme érvényre jutásával az egyetemes nemzet jogává lehessen.

Vörösmartyban ekkor lángolt fel a szerelem Perczel Etelka iránt. Deák túlságosan lobbanékonynak tartja a költőket. Arról ír 1826-ban Vörösmarty- nak: „A legelső leányt, akinek külseje és társaikodása tetszetős, hamar megszeretitek, mert szerelmesek voltatok már minek előtte láttátok volna. Nem magát a leányt szeretitek, hanem egy képet, melyet ti ideának neveztek.”7

Ez a vigasztaló és intő szó még közelebb hozta Vörösmartyt Deákhoz. 1827 májusában Zádor Györggyel Kehidán felkeresi Deákot, majd onnan együtt Sümegre rándultak Kisfaludy Sándor látogatására. Az utazás jó hatással volt Vörösmartyra. A zalai tájak szépsége és barátainak jóindulatú megbecsülése felemelően hatottak kedélyére. Most forgott először a világban mint szabadember — írja Gyulai.

1839. július 15-én Pozsonyban találjuk Vörösmartyt. Innen írt levelet Bajzának, melyben azt közölte, hogy: „Deák fáradhatatlan s ügyességét minden fél elismeri. Szeretik és tiszteletben tartják ezen kívül mérséklete s vigyázatossága miatt... Alkalmat várok -— írja tovább — míg Feri nyugodtan kihallgathat, mert elfoglaltsága mellett most nem találom sikeresnek előhozását... Ha valamiről értesíteni akarsz Deáknál lakom, Magyar utca (Schöndorfer Gass°) nr 444.”8

Gyakran találkozott Deákkal a költő a fóti szüreten is. 1842. október 5-én Fáy András meghívta író barátait. Ekkor olvasta fel Vörösmarty — mint a fóti szüret legrégibb vendége — a „Fóti dal”-t. Sehol nem volt ilyen jó kedve a költőnek, mint legkedvesebb barátai társaságában. Hazája sorsának aggódásába, a vidámság és a bánat hangjába belecsengett a vigasztalás:

Borban a bu, mint a gyermek Aluszik,

Magyar ember már busult sok Századig.

Ideje hogy ébredezzen Valaha:

Most kell neki felvidulni Vagy soha.

Deákot és Vörösmartyt aggasztotta Wesselényi Miklós sorsa is. 1845 májusában Erdélybe indultak, hogy meglátogassák. Hazatérőben Kolozsvárra érkeztek. Erről a napról az Erdélyi Híradó május havi száma ezeket írta: „Óhajtásunk teljesült. Deák Ferenc, nemzetünk nagy fia és koszorús költőnk, Vörösmarty Mihály Zsidóról — hova egy hona fölött már csak lelki szemeivel virrasztó derék hazánkfia s ibarátuk látogatására mentek volt —■ felénk vevén útjukat, f. hó 16-át városunkban töltötték. Ünnepe volt e nap Kolozsvárnak .. .”9

Az akkori közlekedési viszonyok között nagy áldozatot jelentett a két jó barát erdélyi utazása. Mégis vállalták, mert Wesselényi tragikus élete nyugtalanította a költőt és a politikust egyaránt.

Talán ez az utazás volt legdöntőbb barátságukra és ez hozta legközelebb gondolkodásukat az ébredő nemzet sorsának irányítására. Zala megye „Karai” és „Rendei” 1845. július 14-én megyegyűlésre ültek össze, a „méltóságos főis117