Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 2. szám - Angyal Endre: Szlovéniai jegyzetek

növényzet, fenyőkkel, lombos fákkal, virágokkal, itt-ott már ciprusokkal. A déli tóparton, ahol az autóút megkerüli Tito elnök nyaralóját, Dél felé vezető folyóvölgyekbe pillantunk, és a hegyek mögött érezzük-sejtjük a közeli Itáliát.

Észak és Dél, az alpesi táj, a mediterrán hangulat és a szláv népi kultúra világa találkozik Bledben. A tó közepén, kis szigeten, falusi templom: áttörtsisakos tornya az északi-szláv „szarmata” barokk formáit idézi, félköríves ikerablakai pedig engem egy magyar épületre, Kecskemét XVII. századi református templomára emlékeztetnek. Magának Bled településnek temploma sajnos újabb épület, az 1910-es évek historizáló, neo-gót stílusában. Nem is akartam megnézni: végül mégis bementem, és kellemes meglepetés ért.

Egy kitűnő szlovén festő, Slavko Pengov freskói borítják a templom falait. A második világháború előtti években keletkeztek, s a vallásos tárgy mögött is érezhető a művész haladó, antifasiszta felfogása: így, amikor a római San Pietro előtti ünneplő-hódoló tömegbe az afrikaiakat, ázsiaiakat, az akkori időben „alsóbbrendűeknek” bélyegzett színes embereket is odafesti.

Nem tudom, vallásos ember-e Pengov, azonban egy bizonyos: művészi fogékonysággal beleélte magát a legendák, bibliai történetek, szimbólumok világába. Realista alkotó, ámde olyan realista, aki asszimilálni tudta a XX. századi művészet nagy vívmányait is. Van páldául bátorsága arra, hogy megfesse az Utolsó ítélet témáját, Miehelangelóval és a reneszánsz művészeivel véve föl a versenyt. És Pengov állja ezt a versenyt: az ítélet alakjainak zuhanó, örvénylő mozdulatai a vallási képzetvilág mélyen emberi aspektusaira utalnak,

Energikus, férfias, dinamikus művész Pengov: nem véletlen, hogy 1945 után a szocialista realizmus egyéni, szlovén változatához is megtalálta az utat. Szlovénia egyik alpesi üdülőjében — a képet sajnos csak reprodukcióból ismerem — megfestette a népi felszabadító harc jeleneteit, ugyanazzal a dinamizmussal, mint 1940 előtt a bledi freskókat. Pengov realizmusának az a nagy pozitívuma, hogy nem a XIX. század polgári realizmusának vagy biedermeier- idilljének normáiból indul ki, hanem visszanyúl a reneszánsz, manierizmus, barokk mestereihez. Igen erősen inspirálhatta őt Tintoretto és a XVIII. századi szlovén barokk hagyomány. Ez a tiszteletreméltó örökség, ennek mai szellemű átfogalmazása óvta meg Pengov minden művét az üres szónokiasságtól, a külsőleges pátosztól. Alkotásai nagy és komoly művészi élményt jelentenek!

Sokat sétáltam e négy nap alatt a Bledi tó partján, felmentem a Ucnica-nak nevezett drótkötélpályán, azaz inkább szék-liften (német neve is Sessellift) az egyik 700 méteres magaslatra, csodálatos kilátással a tóra, az Alpokra, az erdős-hegyes tájra. Fürödni sajnos nem lehetett a tó vizében, mert az idő hűvösre, esősre fordult, viszont szerdán, május 25Asn vonatra ültem, és elutaztam Délre, a szlovén-olasz határra, Gorica (nálunk ismertebb nevén: Görz) városába. Egy irodalmi emlék adta az ösztönzést: 1966 első felében olvastam a temesvári Endre Károly költeményeit, bennük a remek „Görzi elégiákat”. Kritikám is jelent meg a kötetről, a pécsi Jelenkorban. Amikor láttam, hogy Gorica csak 80 kilométernyire van Bledtől, elhatároztam, hogy rövid kirándulást teszek oda.

Két óra hosszat robog a vonat, hegyek között, viaduktokon, alagutakon át. Nemsokára beérünk az Isonzo — szlovénül Soca — völgyébe, s a vidék egyre déliesebbé válik. Magyar látogató számára az első háború vérontásának szomorú emlékeit hordozza ez a táj: szépségének varázsától mégsem szabadulhatunk. Megjelennek a ciprusok, megjelennek a jellegzetes mediterrán háztípusok, s olyan városkák, mint Kanal vagy Solkan, építészeti formáikban is,

77