Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - Angyal Endre: Szlovéniai jegyzetek
sajátos dolog, hogy ez a határvidéki táj a Papuk felől nézve egészen síknak tűnik. Ugyanez a helyzet Muraszombat vidékén is: nem csoda, hogy a legtöbb horvát és szlovén tudatában — a műveltebbekében is! — „Pannónia” fogalma a síkság, sőt az Alföld fogalmával azonosul. Zágrábban már többször jártam 1961 óta, de mindig szívesen térek vissza ebbe a szép, élénk fekvésével Pécset idéző, de nála négyszer nagyobb városba. Nem akarom megismételni, amit már régebben megírtam a horvát fővárosról, csak arra utalok: mostani, nem egészen háromnapos látogatásom középpontjában a modem művészet problémái álltak. Ismét találkoztam a szeretett és tisztelt Mesterrel, Miroslav Rrleza-val és megnéztem a Jelenkori Művészet Galériájának (Galerija suvremene umjetnosti) helyiségeit. A galéria, Bozo Bek professzor vezetésével, egyike Közép-Európa legjelentősebb modem művészeti intézményeinek. A Felsőváros egyik barokk palotájában, Zrínyi Katalin terén, kapott helyet: raktáraiban gazdag anyag gyűlt össze a XX. századi horvát, jugoszláv, európai művészetből. Sajnos, a kiállító- termek száma nem nagy, így mindig csak az anyag egyik része látható: ottlétemkor például a boszniai származású, Belgrádban élő Radomir Damnjano- vic-Damnjan geometrikus szerkezetű, néha az absztrakció, néha a szürrealizmus felé tendáló grafikái és festményei. Felkerestem aztán a dunántúli származású festőművészt és grafikust, Zlatkó Prica-t, a Marticeva ulica egyik modern házában, ahol műtermében fogadott. Prica, aki 1916-ban Pécsett született egy baranyai szerb kereskedő és egy osztrák asszony házasságából, hét éves koráig Magyarországon élt, s bár nyelvünket már alig-alig beszéli — társalgásunk is szerbhorvátul folyt —, mégis szívesen gondol szülővárosára. Mutatta képeit, grafikáit, elmesélte művészi fejlődését, a kezdeti poszt-impresszionizmustól egyre stilizáltabb és elvontabb, bár a természettel való kapcsolatot soha meg nem tagadó alkotások felé. Beszélt utazásairól is: 1953-ban félévet töltött Indiában, később Dél- Amerikában járt, és ismeri Európa legtöbb országát. Ma Prica egyike a legnagyobb jugoszláv művészeknek: alkotásait külföldi tárlatokon is nagy sikerrel mutatták be. Ideje volna őket szülőföldjére, Magyarországra is elhozni! A zágráb—trieszt—milánó—párizsi expressz egyik kényelmes pullman- kocsiján utaztam május 15-én, vasárnap délelőtt Ljubljanába. A Száva völgyét ugyan már 1939 óta ismerem, amikor először robogtam át rajta, útban Itália felé, s azóta többször jártam ott, mégis olyan táj, hogy nem lehet eléggé gyönyörködni benne: a szűk völgyszorosban, a hegyekben, sziklákban, erdőkben, a tajtékozó Szávában. Kevéssel Ljubljana előtt aztán széttárul a völgy, és nyugat felől megpillantjuk a Szlovén Alpokat, a Grintavec hófödte csúcsát. Szlovén művészek és tudósok közt Ljubljana pályaudvarán Vilko Novak és Bratko Kreft professzorok fogadtak és üdvözöltek a Szlovén írószövetség nevében. Vilko Novakot, a néprajz tanárát a szlovén főváros egyetemén, talán nem is kell részletesebben bemutatnom. Ismerik őt jól a nyugat-dunántúli tájakon, ahol — mint Pavel Ágoston tanítványa és (barátja — gyakran megfordult, ismeretes áldozatos, a nehézségekkel és félreértésekkel bátran megbirkózó munkássága a szlovén—magyar irodalmi, művészeti, művelődési kapcsolatok területén. Látogatásom előtt alig néhány nappal megint Magyarországon járt, összekötve ezt az utat rövid cséhszlovákiai és ausztriai tartózkodással: Keszthely—Budapest—Pozsony— 73
