Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 1. szám - Urbán Ernő: Önérzet (elbeszélés)
U R B Á N ERNŐ ÖNÉRZET Marci bácsi kukoricát morzsol. Helyesebben; köpeszt, mert a hüvelykujja körmét feszíti neki egy-egy sorvégi szemnek, kibillenti a helyéből, s a következőket már négy-ötösével pergeti alá egy kiszuperált mosófazékba. És közben cigarettázik. A feleség — hogy a példás rendet és a porszemet is megvadászó tisztaságot dicsértesse — a gazdaság igazgatóját hívta be valami messziről szalasztott, „gyüszmészkelő77 ember társaságában. Folyik a szemle, és pereg a szó. Szakasztott úgy, ahogy a kukoricaszemek peregnek, mert Marci bácsi annyiba se veszi a látogatást, mintha az ablakon két poszméh szabadult volna be. Akkor se kel fel, csak épp a sapkáján igazít egyet, amidőn a lakás megdicsérése után ő kerül sorra. — Ö se, a házigazda se utolsó ember — mondja az igazgató. — Már nyugdíjas, a gazdaság nyugdíjasa, mégis örökké munkálkodik. Igaz-e, Marci bácsi? — Nem egészen — pöccenti le kisujjával Marci bácsi cigarettájáról a hamut. — Mert . . . bírni és csinálni a munkát az kettő. Én bírnám is. csak hol a lehetőség hozzá? — Ejnye — érzi meghazudtolva magát az igazgató. — De hiszen hívják! Mindig hívják, ha adódik munka . . . Hívják? — Megteszik — ismeri el kénytelen-kelletlen Marci bácsi. — Csak ám . . . munka sokféle van. És engem micsodás munkára hívnak? — Halljuk, micsodásra? — próbálja elmosolyogni bosszúságát az igazgató. — Sürgősre, meg aztán . . foghatósra. Amihez egész ember kell. Karos . . Mással kivételeznek bezzeg! Mástól nem sajnálják a jutalommunkát. — Ki az a ,,más7'? Van ilyen egyáltalán? — Akad. — De ki az? Mondja már a nevét, ne csak úgy általában beszéljen! Marci bácsi elejti a cigarettáját. El is tapossa, pedig körömig szívta, és nem maradt rajta taposnivaló. A sapkáját is meghúzza. Bevett mozdulata lehet ez, mert az ellenző közepén jókora horpadás mélyül. Felvesz egy újabb cső kukoricát. Piszmog vele. Egy csetvás, erősen beágyazódott szemmel bajlódik. S csak aztán mondja, hogy a szem valahára mégiscsak kifordul a körme alól, s messze pattanva végigugrál a konyha cementjén: — Savanyó Imre. Az igazgató nagyot néz: — Az meg kicsoda? — Após. A majoros gazda vagyis hát ... a brigádvezető Miska apósa. Faluról vándorolt ide, még csak köze se volt a gazdasághoz, nemhogy állandó alkalmazottja lett volna, és mégis őr. éjjeliőr a marhák mellett. És . . . úgy őr. hogy engem túrt ki a helyből. Az igazgatónak rémlik valami, majd olyan jókedv fogja el, hogy még a haja és kurtára nyesett, vörösesszőke bajusza is nevet: — Ä, az nem úgy volt! — mondja. — A kitúrás nem áll, emlékszem már 22
