Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - Csányi László: Siracusai napló
a múlthoz fűznek, hisz az ismeret közelebb visz a teljességhez, tehát egy magasabb értékrendhez. A másik feladat már ebből következik. Mert az ismeret befogadást jelent, azonosulást, a lényeges szétválasztását a mellékestől. Ha szétnézett Firenzében, láthatta a reneszánsz pompás arányait, így is mondhatnám, a jellemet, ami ezt a kort naggyá tette. Ez már etikai kérdés, de az etika elválaszthatatlan a kultúrától. S ha így fogja fel, nem sokat számít, hogy a humanisták bizonyos területen valóban hiányos ismeretekkel rendelkeztek. De parancsoljon közben ebből a frascatiból, ecco! Szép beszélgetés volt, olyan, amilyenre később szívesen emlékezünk vissza. A vasúti kocsi félhomálya féltett gondolatokat engedett szabadjára, s a frascati is segített megnyitni a szívet és az elmét. Azzal folytattam, hogy a kultúra számomra nem passzív szemlélődést jelent, hanem cselekvést, s bár az emberi művelődés egyes szakaszai vitathatatlanul közelebb állnak szívemhez, úgy érzem, veszélyes a kizárólagosság. Az olasz reneszánsz műveltségében épp a teljesség igénye a csábító, a kielégítétlenség olyan foka, amely végül is természetes magatartássá válhatott. — Helyettem mondta el! — csapott le diadalmas útitársam. — De miért beszél ilyen óvatosan „magatartásról”, miért nem látja meg a szó mögött a mélyebb és igazabb valót? Mert nem aktivitás-e, természetesen egy magasabb szférában, a befogadás és a megértés? Képletesen szólva, egy életet lehetne eltölteni azzal, hogy az ember ül a Loggia dei Lanzi lépcsőjén s az arányoknak ezt a nemes és végleges teljességét szemléli. S ebben már ott van a feladat is. A világ, fiatal barátom, — kedvetlen, rossz óráimban így érzem — súlyos, sőt jóvátehetetlen helyzetben van. S tragédiája épp az a prakticizmus, amit Amerika erőltetett ránk, s ami néha uraságod szavából is kicsendül. Mert ne felejtse el, hogy a cselekvésnek, a hangya-munkálkodásnak ez; a foka kivetített célokat hajszol, s egyre kevésbé tud szabadulni a felhasználhatóság, és a haszon kényszerképzetétől. — De nem veszedelmes és hiábavaló-e, — kérdeztem bátortalanul — ha a múltat próbáljuk vissza vetíteni a jelenbe? Az idő is ellenünk dolgozik, mert ennek a szép és csábító múltnak tárgyi emlékei is kopnak-fogynak. A Santa Croce Giotto-freskóiból egyre kevesebb van, a padovai Eremitani Mantegna- képeit a háború is pusztította, mérnökök arról beszélnek, hogy nem lehet megmenteni a pisai ferdetornyot, s elsüllyed Velence is. A messinai szoroson vitt át a komphajó. Már világosodott. A távolból Villa San Giovanni partvonala rajzolódott ki, s az erősödő fényben egyre kékebbnek látszott a tenger. Felemelte fejét, közelebb hajolt hozzám, s szinte suttogva mondta: — Egy okkal több, hogy higyjünk a szépségben. Ne felejtse el, csak a szépség emelhet fel és tarthat meg bennünket. Taorminában szállt le. De előbb még figyelmeztetett, hogy rövidesen megpillantom az Etnát. Búcsú Európától így szól a legenda: Arethusa nimfa az Alfeiosban fürdött, midőn megpillantotta Alfeo, a folyam istene s végzetes szerelemre lobbant iránta. A tengeren át Siracusáig üldözte a menekülő nimfát, akit itt végre megsajnált Artemisz s Ortygia szigetén forrássá változtatta. Zeusznak szíve pedig a szerelmes folyam68
