Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - Koncz István: Két strófa, Pimasz március (versek)

Illanni kész, tudom tapasztalatból, minden, mi van. S ha újra visszajön (mert visszajön), nem jön vissza egészen: félkarral átfog s áll illanni-készen az arany-küszöbön.”

7.

Kit óhajtsz látni még? A magad útját járhatod csak s oly rend szerint csupán, mely, mint nap érlel gyümölcsöt, szelídkegyetlenül mozdít előre lassan és pontosan. Menj haza. Nem segít rajtad már más, csak ők, kik sorbanállva várják, hogy egymást szüljétek világra: a tetteid.

Koncz István: KÉT STRÓFA

Sütkéreznek csevegve, lustán a biztosított-nyelvűek.

Én verset írok, mint aki a pusztán fogvacogásból rák tüzet.

Két marék parázs: ez a minden. Félek: elalszunk. Hallgatok.

Nézik sötétlő hátgerincem, ólálkodnak a farkasok.

PIMASZ MÁRCIUS

Mondd, Bakonyom, mi köhög fel szélzúgatta tüdődből? Mit rejt szurdokaid meredek sziklás öle? Meddig őrződ a téli fagyot? Mire mész vele? Hóba kapaszkodsz?... Roskad a hó szürkén, lapuló száz régi rakásban!

Itt van — s bár didereg maga — fűtve kacag rád íme pimasz, kihívó mosolyával e nyurga csikó-lány: március. Erdeidet borzolni szalad s befon, átejt, fittyet hány szigorú, januári-jeges haragodra.