Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - Koncz István: Két strófa, Pimasz március (versek)

Illanni kész, tudom tapasztalatból, minden, mi van. S ha újra visszajön (mert visszajön), nem jön vissza egészen: félkarral átfog s áll illanni-készen az arany-küszöbön.” 7. Kit óhajtsz látni még? A magad útját járhatod csak s oly rend szerint csupán, mely, mint nap érlel gyümölcsöt, szelíd­kegyetlenül mozdít előre lassan és pontosan. Menj haza. Nem segít rajtad már más, csak ők, kik sorbanállva várják, hogy egymást szüljétek világra: a tetteid. Koncz István: KÉT STRÓFA Sütkéreznek csevegve, lustán a biztosított-nyelvűek. Én verset írok, mint aki a pusztán fogvacogásból rák tüzet. Két marék parázs: ez a minden. Félek: elalszunk. Hallgatok. Nézik sötétlő hátgerincem, ólálkodnak a farkasok. PIMASZ MÁRCIUS Mondd, Bakonyom, mi köhög fel szélzúgatta tüdődből? Mit rejt szurdokaid meredek sziklás öle? Meddig őrződ a téli fagyot? Mire mész vele? Hóba kapaszkodsz?... Roskad a hó szürkén, lapuló száz régi rakásban! Itt van — s bár didereg maga — fűtve kacag rád íme pimasz, kihívó mosolyával e nyurga csikó-lány: március. Erdeidet borzolni szalad s befon, átejt, fittyet hány szigorú, januári-jeges haragodra.

Next

/
Thumbnails
Contents