Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 2. szám - Solymos Ida: Zárlat (vers) - Harcos Ottó: Egy karrierista sírjára (vers)

Sólymos Ida: ZÁRLAT

Osztódtam néhány elképzelt alakra.

Fák előtt álltam, olykor színpadon. Szívem a semmit görcsösen akarta, megkaptam, nem kell. Azt is unom.

Még onnan jöttem, ahol fiatal volt a rét, a ház és tágas tér az utca, a levegőt nem szűrte ki az ablak, a szenvedély a testet nem kutatta, a hársfát nem ültette senkisem, csak volt. Öröktől. Mint a szénakazlak.

S nem tudtuk, hogy a test,

— jobb szóval: tetem s a végtelen az elmén tűlszaladhat.

Istenével trónolt a teljes égbolt.

Tavasszal szárnyalt a menny angyala s ragyogta: jól van, él még édenében .. . s mi fáradatlan elvágytunk oda.

*

Megokosodtam. Tekintetem érdes. Raktáron tartok drága maszkokat. Arkangyalomra még-még visszanézek a megkeskenyült boltozat alatt.

Már háttal áll. Kavargó ködmezőben. Hívásra vár? vállában torpanat. Szólítanám, de nem győzöm erővel. Engem tör ketté ez a mozdulat.

Harcos Ottó: EGY KARRIERISTA SÍRJÁRA

Elveket ő sosem ismert, mindig érdeke volt csak, emberi testét így hordta gerinctelenül. Csúszva hason pondró-mód élte világát,

s hogy kitaposták végül beleit, — ne csodáld.