Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - Csoóri Sándor: Levél egy ismeretlenhez
Egy év elmúltával így ismét váratlanul érkezett meg harmadik levele. Levele? Távirata! „Ne feledkezzék meg ... satöbbi, satöbbi..Aláírás: „Homo Sapiens”. Kedves Jóakaróm! Ilyen kitartó csökönyösség másokat is földre terítene. Hiába volt mögöttem két kudarcba fulladt kísérlet, harmadik felszólításának mégse tudtam ellentállni. Sőt, valamiféle babonás remény tolult föl lábamon át az agyamig. Ekkora hit, gondoltam, még akkor is segíthet, ha a csillagok nem segítenének. Történjék bármi, az éjszakát újra kint fogom eltölteni szabad ég alatt. Most már védekezni is tudok ostoba módszerem ellen. Nem engedhetem meg, hogy önfeledtségemet elsöpörje a gyanú, a töprengés, vagy bekormozza a filozófia. Elhatároztam, fordított sorrendet erőltetek magamra: töprengésekkel kezdem, hogy megtisztulva minden hordaléktól, moszattól, békanyáltól, eljuthassak a tökéletes önfeledségig. Este tíz óra tájt vágtam neki a Rózsadombnak. Rögtön az első, torkomon akadt gombócot akartam kihányni: mitől is lesz babonás az ember? Csakis attól, állapítottam meg önkényesen, hogy halandó. Ha nem volna az, bármit elképzelhetne jövőjéről, rosszat, jót, kalandot, miegyebet, tudná, hogy mindent túlél és emlékezete majd segít felejteni vagy elrendezni a dolgokat. A babona: a világ összes lehetőségének egyetlen borzongásba való sűrítése. Mert gondolja csak el, ha ön pontosan közli velem, hogy a szóbanforgó éjszakán a csillagok állása ezért és ezért a legkedvezőbb, és ez a kedvező állapot a tudomány boldog tapasztalata szerint ilyen és ilyen hatással lehet az egyénre, van módom választani. A jóakaraté, de homályos jóslatot azonban csak elfogadni van módom, mint a mesék varázsfüvét. A szakszerű magyarázat kimeríti a témát; a pontatlan: lehetőségeket hagy szabadon, s beindítja a képzeletet. A babona: a jövő kijátszása; más szóval: szellemi torkoskodás. Ne higyje, hogy ezzel önt sértegetem. Magamat nyugtattam meg, mert ettől kezdve tiszta tudattal vállalhattam babonásságomat, ami egyenlő volt a babona megszüntetésével. A tudatról beszélek, nem az értelmesség fürge vívómozdulatairól. A tudat, a tudat nagyon fontos. A felismerések vagy megszabadítják az embert a végzetesnek ható igazságoktól, vagy segítenek előkészíteni a drámát. Mindenképpen a szabadság irányába hatnak. A tudat azzal, hogy önmagát is képes szemlélni, megkettőzi erejét: egyszerre válhat gondolattá és erkölccsé úgy, hogy végiggondolja, mi akadályozta eddig a cselekvésben, és kimondja, hogy az okok elavultak, tegnapiak, vagyis erkölcstelenek. A tudat: rugalmas alkalmazkodás. Veszteségeinket nyereséggé, kudarcainkat új kiindulóponttá csakis a tudat teheti. A tudatát kiművelt egyén végérvényesen csak az életét veszítheti el, semmi mást. Még babonái is arra valók, hogy a jövőjét tegyék láthatóbbá. Kedvem lett volna az Óbuda fölött emelkedő kopár dombtetőre kiülni, s azonnal belekezdeni egy könyvbe, amely ezekkel a gondolatokkal foglalkozik. De mély lélegzettel gyorsan kiadtam magamból az átforrósuló vágyat. Nem ronthatom el a harmadik éjszakát. Elrontani? Lehet, hogy a rámtörő munkakedv már a jóhatás eredménye? Vagy még csak a magányé? Sajnos, olyan ritkán vagyok egyedül, hogy már a magány üdvösségét sem ismerem föl. Lótok-futok reggeltől estig, csip-csup föladatokat vállalva keresem a kenyeremet. Nomád életet élek a szellem füves térségein. Több a rögtönzés az életemben, mint a terv. De úgy látom, hogy ez az észrevétel mindenkire vonatkozik. Még az országra is. Időről 8
