Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Kristó Nagy István: Vidéki művészet - európai művészet

— mely persze így is vidéken történik, tehát meglehetősen küzdelmes, magányos, sokszor szinte hiábavalónak ható munka lesz, de azért új meg új ösztönzést kap, mert ha teljes megértésben, szakszerű kritikában állandó jelleggel nem is lehet része — az alkotónak sohasem kell légüres térben mozognia: emberi közeg az, mely körülveszi, s ha ellentmondásokban is, mindig érezteti jelenlétét. ,,A magány jobb, mint a környezet ellenkezése” — mondhatja erre valaki. Nos, én nem tudom, itt vannak-e ellentétek, van-e tartózkodás a művészek ilyen vagy olyan témaválasztása, kifejezésmódja, mondanivalója iránt? De nem is ez a lényeg. Egy futó körülpillantás e falakon máris meggyőzhet arról, hogy most semmi szükség arra, amit pedig objektíve épp eléggé indokoltan lehetne elhatározni: hogy ti. az itteni művészetet mint vidéki produktumot ne csak több megértéssel, hanem némi elnézéssel is kezeljük, azaz más mértékkel mérjünk, mint a fővárosban, ahol az alkotói lehetőségek márcsak a művészek egymásra hatása, a kritika állandó ellenőrzése s a jobb informáltság

Horváth

János:

Tél

révén hasonlíthatatlanul kedvezőbbek. Nem, Szombathelyen erre semmi szükség. Fővárosi mértékkel, fővárosi szigorúsággal kell megítélni, ami itt létrejön. És amit látunk, kibírja ezt a megítélést.

A legszembeszökőbb: a szakmai hozzáértés, a mívesség igénye; a tudatos formálás, a felületek megmunkáltsága. Korunkban, mikor a minden áron újat- akarás oly gyakori a művészetben, ez a művesség bizony egyre ritkább. S a mesterségbeli tudással párosult elmélyültség szinte az összes képre jellemző —• idősebbekére és fiatalokéra egyaránt. Igaz, a kiállítók határozottan két csoportra oszlanak — s az idősebbeken nem volna helyes számonkérni a ma festői szemléletét és megoldásait, de mindkét csoport festészetére jellemző ez az el114