Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Madách személyisége

Egyébként is teljesen elméleti jellegű kérdés, bogy hogyan, miért lett Madách vágj'’ lesz valaki íróvá, alkotóvá. Tény az, hogy Madách nagy íróvá lett, méghozzá kóros diszharmonikus személyiségével együtt, vagy akár ennek árán, mert az emlberi és társadalmi problémákat úgy koocipiálni és polari­zálni, ahogy azt Madách tette, „madáchi” személyiség kellett. Pro manzárdo legyen szabad megemlítenem, hogy Madách személyiség- szerkezetének ezt a képét maga Madách produkálta, az irodalomtörténeti ku­tatás pedig regisztrálta, én pedig ,,csupán” szintetizáltam. Ez a pszichodiag- nosztikus vázlat nem a személyiséggyógyítás előmunkálata, mint élő ember esetében, hanem előfeltétele egy irodalomtörténeti személyiség és az általa al­kotott életmű alaposabb, mélyebb megértésének. Érdekes iróniája a sorsnak, vagy méginkább a biológiai és társadalmi for­mációk [bonyolult kölcsönhatásának, hogy Madáohot, a par excellence szív emberét, amilyennek született, hogyan játszotta át az ész emberének az élet. De ez ájátszásnak igen nagy ára volt. Madách emberileg sohasem találta meg fájó önmagát, akit egy rövid, de lázas életen át annyira keresett. Minden tiszteletünk szenvedő-gyötrődő életéé. IRODALOM Alexander Barnát: Madách Imre, Bp. 1923. — Balogh Károly: Madách, az ember és a költő, Bp. 1934. — tíarta János: Az ismeretlen Madách. Bp. 1931. — Barta János: Madách Imre. Bp. 1942. — Gegesi Kiss Pál: A személyiségről. -- Magyar Pszichológiai Szemle, 1963. XX. köt. 2. szám, J95-2C5. 1. — Gegesi Kiss Pál és P. Uebermann Lucy: Vegetatív (szomatikus) tünetekkel kísért személyiségzavarok a gyermekkorban. -- Magyar Pszichológiai Szemle, 1962. XIX. köt. 2. szám 329—149. 1. - Handbuch der Psychologie, 12 Bänden, Göttingen, 1960. A 4. k.: Persönlichkeitsfor- schung, Persönlichkeitstheorie. - Harsányt, Zsolt: Ember küzdj. I-III. köt. Bp. 1923. — Kamarás Béla: Madách Imre ifjúkori drámái és novellái. Pécs, 1941. — Kamarás Béla: Madách a politikus, Életünk c. antológia 1964. III. köt. — P. Liebermann Lucy: Pubertáskori érzelmi katasztrófa. MTA Pszichológiai Tanulmányok 3. köt. 719-727. 1. - Madách Imre összes művei. I-n. köt. Bp. 1942. -- Mohácsi Jenő: Lidércke. Bp. 1935. — Nyíró Gyula: Psychiatria. Bp. 1962. — Palágyi Menyhért: Madách Imre élete és költészete. Bp. 1900. — Sötér István: Madách Imre. Romantika és realizmus. Bp. 1956. — Vida Imre: Madách éleiének vázlata új életrajzi adatok alapján. Bp. 1925. — Voinovich Géza: Madách Imre és Az ember tragédiája, Bp. 1922. 67

Next

/
Thumbnails
Contents