Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Madách személyisége

kívül újabb teher nehezedik rá. Anyja ugyanis nem adja családhoz, hanem bérelt szobában önálló háztartásit állít be gazdasszonnyal, s így a 15—16 éves Madáché öccsei tanulmányainak s az egész háztartásnak a gondja is a sajátja mellett. Madách ezt a posztot erejét meghaladó pontossággal látja el anyja instrukciói szellemében, mégis állandó szemrehányásokat és gyanúsításokat kap anyjától amiatt, hogy könnyelmű életet él, elmulasztja kötelességét stb. stb. A jó fiú példaképét megtestesítő Madádhot ezek a jogosulatlan, alaptalan besúgósokon és félrevezetéseken is alapuló, szemrehányások igen elkeserítik, disszonáns lelkét tovább sarkítják, életunttá teszik, és halná vágyik, ahogy ezt anyjához 1838. májusában, tehát 15 éves korában írt leveléből olvashatjuk. (Madách: Összes Művei. II. köt. Bp. 1942. 901. 1. Ebben a gyermekkori levelében látnoki megérzéssel fejti ki, hogy rövid lesz élete. E vitális energia-hiány sugallta jóslata —• sajnos — túlontúl beteljesedett.

Első nagyobb diákszerelmére is ráveti árnyékát a könyörtelen anyai szigor. A 14 éves Lónyay Etelkéről rajongva beszélő ifjút hamarosan kijózanítja a kérhetetlen anyai előítélet, amelyik nem szívesen látna a katolizált Madách- háznál protestáns menyet. Madáchinak erről a fájdalmas lélek-állapotáról az 1840-es keltezésű, Lónyay Menyhérthez írt levelei tanúskodnak meghökkentően. (Madách: Összes Művei. II. köt. Bp. 1942. 885—891. 1.) Bár terünk igen szűk, jellemzésül had idézzünk belőlük néhány sort: ,,Hattyúdalt írtam, mert vágyam elvolt a világról, el minden- és a természet nem adta e eszközit kezeinkbe, egy csapással mindennek véget vetni ... a kegyetlen sorstól arra vágyóik ítélve, hogy semmit sem lássak természetes színbe, de minden érzetem: szenvedés legyen. — Ritkán érzek valami iránt, de ha érzek, úgy igen soká, és forrón, mint Siráa napja ... rideg volt soká e világ előttem és meglehet, hogy az határozta el Characteremet, mely a fellengést és indulatot kedveli.”

Etelkéről szólva pedig ilyeneket olvashatunk ugyancsak ebben a levélcák- lusiban: „Álmom ő volt, ő volt a lélek lantjaimba, ő volt az isten, mely vezérle életutamon... ő volt egyedül az egész világ... És nem alhatom, nem tanulhatok semmit, semmit e világon, az isten jól tudja, és jót nem állhatok, hogy elmém meg nem zavarodik.”

E néhány idehozott gondolatfoszliány is képes belevilágítani örvénylő leikéibe, amelynek súlyos terhével 17 éves karában egyetemi tanulmányainak befejeztével 1840-ben elhagyja ábrándjai színhelyét, Pestet. Élete ekkor többoldalúan válságban van. Csalódásából fakadó vigasztalan bánata, agyantáplált koravén elméje, meghajszolt, tüdőbaját érlelő beteg szervezete, s dührohamokat kiváltó utálata a megyei hivatalnoki pályától, amire a tervekkel operáló anyja elkötelezte, mind egy-egy aetiológiai tényezője válságának. Ebben az életszakaszában 4 évig tart önmegvalósulásának e heveny válsága házasságkötéséig. A hivatali pálya börtönét, amibe anyja kényszerítette, betegsége ürügyén otthagyja, bár a fő oka erre nem a betegsége, hanem undora a megyei élettől. Omlatag testét Trencsénteplicen és a Csószárfürdöben kúrálja, bár ezt sem sok sikerrel, mert még esküvőjét is halasztania kell betegsége miatt, de lelki bajával meg éppenséggel nem törődik senki sem, sőt tovább mélyíti környezete.

Üjabib családi ostrom jön. Anyja nehezen adja föl álmát, a magasabb megyei tisztséget, az esetleges alispánságot is. Madách azonban nem alkalmas alany ezekhez az akciókhoz. „Bilincselt^vas”-nak érzi és nevezi magát nagyon találóan, mellyel a sors játszik kegyetlenül, tervtelenül. Élettapasztalatával csak csalódásai nőnek. „A megyei élet kicsinyes viszonyai, műveletlen vagy félművelt emberei visszatetszést keltettek benne; a pántdüh, korteskedés, toirtokpörök, az

62