Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 3. szám - SZEMLE - Csuka Zoltán: Egy jugoszláv folyóirat magyar számáról
hát nyilvánvaló. S az is nyilvánvaló, hogy önmagának használ és önmagát becsüli meg a közösség, amely az író gondjaival osztozik, s olyan körülményeket teremt számára, amely tehetsége legkedvezőbb kibontakozását biztosítja. Nem vattával kibélelt életre gondolunk. Csak a munka elemi föltételeire és elismerésére. Talán csak egy közelebbi, jobb munkahelyre, néhány megértő barátra, egy gondtalan nyári vitorlázásra, s fejfájást nem okozó, kristályosán csillogó, tiszta mecseki borokra ... Tüskés Tibor Egy jugoszláv folyóirat magyar számáról Alig fél esztendeje, hogy Szlavkó Mihality, a Jugoszláv írószövetség főtitkárának kíséretében, a Pen Club vendégeként Budapesten járt Zsivko Jelicsity, az új horvát prózaírás egyik legkiemelkedőbb tehetsége, a Horvát Matica szpliti folyóiratának, a Mogutynoszti (magyarul: Lehetőségek) c. irodalmi szemlének a főszerkesztője. Ez a folyóirat a horvát tengerpart egyik legnagyobb történeti és irődalomtörténeti városában, Szplitben, a hajdani Spalatóban jelenik meg, de az egész délszláv nyelvterületen nagy tekintélye van. Jelicsity budapesti ismerkedései idején született meg a gondo- !at: a szpliti folyóirat egy teljes számot szentel a magyar irodalomnak és művészetnek, egyrészt, hogy az utóbbi két évtized magyar műfordító irgalmának törekvéseit viszonozza, másrészt, hogy ez a gesztus a magyar folyóiratoknál is visszhangra ta- ' ál jón. S fél év sem telt el, a horvát folyóirat főszerkesztője szavát állta: most jelent meg a Mogutynoszti április—májusi kettős száma, amely csaknem teljes tíz ívet szentel a magyar irodalomnak és művészetnek. Lehet, hogy kissé túl sokat markolt a szerkesztői jóindulat, amidőn a magyar költészet íve Balassa Bálinttól egészen Ba- ranyi Ferencig és Weöres Sándorig terjed, s egy-két olyan név is csúszott be a sorba, amely bátran elmaradhatott volna (mit keres például Ady Endre közelében éppenséggel Szabolcska, a „Költőcske” Mihály?), de épp a félreértések elkerülése végett jó, ha már most megmondjuk: tudomásunk szerint a mi ügykezelésünk lassúsága ennek az oka, s nem a szerkesztői tájékozatlanság, amely ebben az esetben szinte természetes is lehet. A magyar prózát olyan nevek képviselik, mint Déry Tibor és Galambos Lajos, drámarészletekkel Illyés Gyula és Háy Gyula, esztétikai tanulmánnyal a Jugoszláviában oly nagy népszerűségnek örvendő Lukács György, Petőfiről szóló tanulmányával pedig Pándi Pál szerepel. Bodnár Éva Csontváry festészetéről írt tanulmányt, melyet három illusztráció kísér, viszont Kodály Zoltán életművét Stella Csolákovity ismerteti. Cvito Fiszkovity Magyarország és Dalmácia középkori és reneszánsz korabeli művészeti kapcsolatairól ír igen figyelemre méltó tanulmányt. A folyóiratban szereplő valamennyi magyar szerzőről rövid életrajzot közöl a folyóirat. A művek fordításának oroszlánrészét Enver Csolákovity végezte, aki évtizedek óta nagy szeretettel kíséri a magyar irodalrhat, főleg pedig a költészetet, s már az 1956-ban Zágrábban megjelent Világirodalmi antológia magyar i verseinek legnagyobb részét is ő fordította. Csolákovity egyébként a Mogutynoszti magyar számában figyelemre méltó vallomást írt a ho^v^jpiűfordítok gondjairól. Sajnos, a folyóiratban szereplő másik fordító, Franjqáteffiajft^Háy Gyula és Illyés műveit franciából fordította, ezzel szemben Csolak-g^íffi Valamennyi művet eredetiből ültette át. A folyóirat magyar számát Miroszláv Krleza, az európai hírű jugoszláv író „Hun- garica'’ c. idézelsorozata vezeti be, amelyben a magyar életet oly közelről és szinte félelmetes tudással ismerő szerző Ady Endréről, Petőfiről, Bartókról, Magyarországról, Budapestről s a magyar történelem és képzőművészet több nagyságáról mondja el egyes műveiből kiragadott gondolatait, s ez különös súlyt ad az egész kötetnek. Csuka Zoltán 150
