Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 1. szám - Pék Pál: Felelj nekem (vers)
az utcán járnak, mosolyognak, s a lánymosolyok hófehér fogsorának börtönébe önként zárhatod be magad, s egy vallomáshoz keresgélhetsz nap mint nap szép, s szebb szavakat. Ó, törődnöd kell a holnapokkal, mert a tegnapok múlttá avatták minden mozdulatod — a tegnapra ne fakulj rá, mint avítt göncre a régi folt, s mint fényözönre a sötét, bolond, ki nem rugaszkodik feljebb, ha egyszer földet ért; lépéseidben feldobogjon a világért iramló vágta; vigyázz, hogy szíved idegen meteorkő ne találja, ösvényed hurkain el ne bukj, ne vergődj keselyű-csőrben, számodra nincsen más irány, csak „mögöttem” és „előttem”, egyszínű társaid között, kiket a lét melléd adott, holnaptól holnapig vitázva érd el az utolsó holnapot! Pék Pál: FELELJ NEKEM Csak arcom ismered álmatlan éjszakáim s magányomat ma mindegyik dalomban Reggelente messze futnál tőlem de szemed színére mindig rálelek Eléd állnak fái majd a kertnek s megérzed hogy egy éneket tudok Egy éneket mely megtanít szeretni s egy éneket mely szép akár a nyár Mi előttem van percig újra látom és tudom kísérnek még a tegnapok Meghal a fény a mindenség ölében s az elmúlást is egyszer megszokom
