Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Heitler László: Borsos Miklós művészete
HAZAI JEQYZETEK Borsos Miklós művészete Michelangelo mondása jár eszemben Eorsos Miklós kőplasztikáit szemlélve: a jó szobor ép marad akkor is, ha hegyről gurítják alá, semmi fontos le nem törik róla. A tömbszerűség követelményének michelangelói megfogalmazásában benne van az is, hogy a letörő részek feleslegesek, nem kár értük. A képzőművészet legnagyobbjának bölcsességét igazolva láthatjuk a kőből szobrot faragók legjobbjainak művészetében a múltban — s ma méginkább. Borsos márványait bízvást vethetnénk alá ily próbának: nincs mit letörnünk róluk. Szobrai kevéssel különböznek a természetben található kőtömböktől, víz- és szélmarta, -csiszolta szikláktól. E félreérthetetlen megjelenési, formai rokonság elvezet Borsos alkotásmódjának, emberi-művészi magatartásának alaposabb megértéséhez. Egy százada sincs, hogy az illusztratív indítékú akadémikus szobrászatot egy új, a plasztika öntörvényeit jobban tiszteletben tartó művészet kezdte megingatni. Francia földön Maillol, Németországban Hildebrand, idehaza Beck Ö. Fülöp állította vissza magas művészi szinten jogaiba a plasztika alapvető kötelmeit becsülő mintázást: nyugalom, tömbszerűség, anyagszerűség, architektoni- kus formafelépítés voltak elérendő céljaik. A művészek megértették, hogy minden igazi szobrászat a plasztikai építkezés legnemesebb és legtisztább alkalmazásával alkotott maradandó értékeket. A XIX. század külsőségek, szobrászattól idegen elemek — mimika, póz, irodalmi vonatkozások — nyűgét rakta erre a művészeti ágra. Az érzelmi-érzéki jegyek halmozásában kialakult versengés az eredendő plasztikai értékek elsikkadásának veszélyét hordta magában. Az új művészet képviselői lakonikus beszédet, biztos kompozíciót, szilárd statikát, hibátlan összhatáson belül a részek ritmusos rendjét követelték a szobortól. A XX. század elejének művészeti forradalmai elsietve próbálták érvényesíteni az új felfedezés tanulságait. Ahogy a Cezanne meghatározta festői igazságokat részekre szabdalták a gombamód szaporodó izmusok világmegváltó programokkal szétviharzó apostolai, úgy az ősi plasztikai értékek újraalkalmazásának gondolatmenetén is túl gyorsan szaladtak végig az avantgarde legelső lovasai: a tojás, gömb, henger idomáig jutottak el, vagy a legkülönbözőbb alakzatokat építették fel összerótt térplasztikáik — minden emberi-eszmei vonatkozás nélkül, annak szándékos kirekesztésével. Megszületett az absztrakt plasztika, amely a célokból sok formai vonatkozásút megvalósított, de társadalmi kapcsolatait többé-kevésbé elvesztette. Az emberi, társadalmi problémák kifejezését továbbra is alkotói feladatnak tartó realista művészek megkísérelték az absztraktok tartósnak bizonyuló formai eredményeit egyeztetni a természetelvű ábrázolásmód régi értékeivel. így az absztrakttal egy időben élő természetelvű művészet hol közelebb, hol távolabb került a minden' tárgyi-eszmei vonatkozást szisztematikusan kerülő absztrakt művészethez. Az absztraktizmus lélektelen attrakcióival a természet- és emberalkotta formákat, a természethez és társadalomhoz fűződő kapcsolatok ábrázolását szembe helyező művészet ez. Az észalkotta hideg geometriát háttérbe szorítja itt az évmilliók természeti erejének tisztelete, a természetformálta alakzatoknak gondolataink, érzelmeink kifejezéséhez való felhasználása. 8* 115
