Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Z. Szalai Sándor: A láthatatlan író" dilemmája
a vér is kiserken bőréből — egészen addig, hogy már az arcát is megengedi a lám csókolni. Bár Zéta a „nyílt jellem”, Emőke „csupa titok szeme’’ is mindent elárul. Hovatovább egymással szemben sincsenek titkaik: Emőke több ízben szóvá teszi Zéta oktalan-makacs epekedését, hogy a csalódástól megkímélje őt; Zéta szintúgy rájön arra, hogy Emőke nem őt szereti, hanem Attiláért lelkesedik. Az író életismerete végül minden megtévesztően naiv okoskodást legyűr. Kár lenne tehát eltúlozni az Előszó azon kitételét, mellyel az emberi lélek kiismerhetetlenségére céloz Gárdonyi. Nem kevésbé érdekes a regény másik szálát képező bonyodalom: a hun birodalom erkölcsi-hatalmi fölényének, majd bukásának ábrázolása. A történelmi analógia nyilvánvaló. A hun—magyar rokonság kérdése még élénken foglalkoztatta a történészeket, amikor Gárdonyi A láthatatlan embert írta. A monarchia érdekeitől függő, csak formálisan változó magyar kormányoknak új „dicsőségre” és új állameszmérc volt szükségük ahhoz, hogy a nemzetiségek feletti uralmukat, soviniszta koncepciójukat ideológiailag is alátámasszák. Ezt a célt, a „magyar faj államalkotó képességének ' dicsőítését szolgálták az 1896-os évfordulót előkészítő intézkedések s a nagyszabású millenáris ünnepségek. Hogy ezekről mi volt Gárdonyi véleménye, pontosan tudjuk. Látta, hogy a hivatalos politika képviselői lépten-nyomon meghamisítják a magyar- történelmet, s hogy az iskolai történelemkönyvek is hazug általánosításokkal vannak tele. Pedig az írók, művészek soha nem tapasztalt, nagyvonalú és hízelgő megrendeléseket kaptak az államtól. A nemzeti történelem témái (főként a honfoglalás, állam- alapítás és a hódító hadjáratok eseményei) nem véletlenül kerültek előtérbe a képzőművészetekben, színházban, zenében — jó és rossz értelemben egyaránt. Gárdonyi a Jókai-házban, Feszty Árpád „titkáraként” foglalkozott először történelmi körkép-tervekkel. Dante azonban az emberiség örök érvényű problémái felé terelte figyelmét. Lefordította a Színjáték első részét, melyet 1896 áprilisában ki is adtak. A Pokol népszerű fordítása — egyébként ma sem lebecsülendő magyarítása — közben mindjárt a látványos kivitelezésre is gondolt. A városligeti nagy kiállítások idején tüstént akadt rá pénzes vállalkozó. Mint fia írja visszaemlékezésében: „a Feszty-körkép titkárából máról holnapra a Pokol-körkép igazgatójává lépett elő” Gárdonyi Az építmények konstruktőreitől a kőművesekig, a festőktől a modellekig a Pokol felállításán sokan dolgoztak. A határidő — a millenniumi kiállítások megnyitásának napja — félelmetesen közeledett; végül maga Gárdonyi is ecsetet ragadott Felesleges volt minden igyekezet. A rikító plakátok hiába küldözgették a Városliget látogatóit a „Pokolba”. Hiába komponált hozzá indulót a jó barát, Dankó Pista: Azt hallottam, Budapesten Megnyílott már a Pokol. Vigyázzon kend komámasszony. Nemsokára meglakol... A mutatványos bódévá, bádog-barlanggá változott Dante-mű megbukott, de Gárdonyi a történelmi témától nem tágított. Legelébb persze a hitelezőitől kellett megszabadulnia, akik a lapokban elhelyezett hirdetések díjtételei miatt zaklatták a „feltalálót”, s minden ingóságát — könyveit, kéziratait, bútorait, ágyneműjét s ruháit — lefoglaltatták. Egerben biztosabb és maradandóbb kísérleteket folytatott Gárdonyi: eredményeit olyan jelentős művek összegezik, mint a Dávidkáné és az Egri csillagok. A népvándorlás korába elvezető regény, A láthatatlan ember közvetlen előzményét szintén ismerjük. 1900 májusában Gárdonyi is részt vett az endenichi szanatóriumban meghalt s hazai földbe visszatért „festő-fejedelem”, Munkácsy Mihály temetésén, írói lelkén átviharzott az asztalosmasként indult, világhírű művész életének minden szenvedése, s alkotásainak értelme más fénvt kapott, mint aminőt a „nemzeti gyász’ parádés külsőségei nyújtottak. Munkácsy Honfoglalásától s a Gárdonyi-szoba falán függő Krisztus-vázlatától a nép élő sorsa sem esett messze! Hisz közös témák, meleg színek jelzik, hasonló módszerek igazolják művészi rokonságukat. Elkötelező élményvilágukban, érzékeny lelkületűkben, a szegénységgel való találkozásukban, radikális szemléletükben szintén sok közös vonást fedezhetünk fel. Nemcsak a nagyvárosi élet zajától, törtető polgáraitól idegenkedtek, de a külvárosok nyomorát is észrevették. 108
