Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 1. szám - Molnár József: Nyárdélutáni idill (elbeszélés)
hez falat után. E világrajöttek közül ő kapott elsőnek nevet tőlem: Költőnek neveztem el. Mert a költő soha nem kívánja miás szájából a falatot és mert a költő szenved. Ez a mesterségéhez tartozik. A boldogságban élők sohasem láthatják meg a világból a teljeset, az egészbe kerekedét. A zavartalan boldogság és megelégedettség idővel érzéktelenné teszi az embert. A Költővel is melléfogtam. Utólag kiderült, hogy csökkent értékű és baromfi-életre alkalmatlan. Ezért volt tartózkodó, félénk és társainál jobbmodorú. Gátlástalan társai — szerencsére ákkor már feleségem itthon tartózkodott — halálba tiporták. Nem viseltem gyászt érte, de sajnáltam, mert a néhány óra alatt, amelyet velem töltött itt a Földön — megszerettem. Ezen a délutánon sokat tűnődtem azon, hogy ok-e, vagy okozat, amikor valaki költőként szaporodik a nyüzsgők közé. Úgy kezdődik-e: először szenved a tehetetlenségétől, a rajta átgázolóktól, a tánstalanságtól és az átélt szenvedések szubMmálódnak benne közölnivalóvá? Vagy úgy kezdődik-e: vállalja a harcot eszményeiért és közben érzékitelen jövőjével, boldogságával szemben, mint ahogy érzéketlen szenvedéseivel szemben is? A költő tűri a szenvedést, mint paraszt az esőt. Ügy tudom, erre a kérdésre hivatott szakemberek se tudtak egybehangzó választ találni. Meg kell még említenem, hogy a tömény délután alatt, a falatért torzsaik odók f igy elése közben személy es tapasztalatokat is szereztem a faj elmélet cáfolására. A tizenegy gondozottam között négy volt angyali makulátlansággal fehér tollazatú. E négy közül kettőből fölényes nyugalom, testi erő, határozottság sugárzott. Nietzsche e kettőt feltétlen a felsőbbrendű baromfiak rendjébe sorolta volna. De mit csinált volna a vérségi kötelék szerint fajtailag hozzájuk tartozó másik kettővel — akik közül az egyik lesipuskás sumákoló természet volt, és a másikkal, a Költővel, akiről már említettem, hogy később halálba tiporták? Nemcsak a fehér fajta mutatott ilyen egyenetlenségeket. A négy barna tollazattal ékeskedőnek volt ugyan némi közösnek tekinthető jellegzetessége: parlagi voltukban rámenősek, higanytermászetűék, ügyeskedők voltak. De fizikai alkat szerint mindegyik más-más rendbe lett volna sorolandó. Akadt közöttük pimasz, gyáva és harcias is. Az egyik feltűnően erőszakoskodó barnát Piaci Légynek kereszteltem el. Skatulyázást kedvelő felületes tudós első látásra besorolta volna a fehéreket az arisztokraták, a barna tollazatúafcat a kereskedők és iparosok rendjelbe. A fennmaradó hármat vajon hova sorolhatta volna? A fajelmélet tudósai a származási pöttyöket sohasem veszik figyelembe. Nem vagyok minden semmiségnek nagy feneket kerítő természet. Nem ütközöm meg azon, hogy a tojásokat tojó igazi „tyúkmama” engedett volt a tojás-rakás idején a szomszédos kakas udvarlásának is. Most leplezzem le a három urát és parancsolóját, hogy nem látta el feladatát megkövetelhető éberséggel és minden szomszédos kísérletezésnek elejét vevő buzgósággal? Az elet közömbös a szekszuális hűség parancsával szemben: inkább kísérletezéspárti. Ezért különböznek egymástól -— még az embereknél is — az egy ágyban szőtt utódok. És ezért különbözött testi alkatban, életrevalóságban és magatartásiban egymástól mind a tizenegy kiscsiibe. Mindenhol, ahol búzát csénelnek. akad ocsú is. Minden féleségben van rangos képlet és akad törmelék, meg szemét is Ezen tűnődtem amikor megérkezett feleségem. Rögtön gondolatot váltottam és jól végzett munkám feldi csér ésével fogadtam. Hajszálereimbe eljutó vértestecskéken is lebegett a délután jó íze. Büszkeség töltözött bennem, mert bizonyságot tehettem arról, hogy gyakorlatias feladatok ellátására is alkalmas vagyok. Túltengő önérzetemben megerősödve adtam át neki a rám bízott tizenegy életet. Akkor még élt a Költő is. 31
