Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Hegedűs András: Gárdonyi Géza győri évei

is a fővárosból állandóan küldözgette tárcáit, tárcaleveleit a Győri Hírlapnak. Ebből az ömlesztett tárcahalmazból elég néhányat felvillantanunk annak érzékeltetésére, hogy milyen sekélyes, olcsó hatásra törekvés irányította, vezette Gárdonyi tollát. Ezeknek a tárcáknak a témája leggyakrabban szerelmi történet — valóban „sok naturalizmussal, de annál kevesebb ízléssel” rajzolva. A gizehi pergament Ádám és Éva, a bibliai első emberpár szerelmének pikáns utalásokkal tarkított, paradicsomkerti és mai szituációba helyezett bemutatása. Egy szerelemizgalmas délután-ban a szerelmes ifjú még a szobakulcsot is lenyeli azért, hogy az imádott hölggyel együtt lehessen a bezárt szobában. A szép pénztárosnő című tárcájában a könnyelmű és kacér pénztárosnő és a szélhámos joghallgató megismerkedését, esti mulatozását mutatja be — sokat sejtetve éjszakai együttlétükről is. Egy érdektelen kaland a témája a Vasúton című tárcának, banális éle bukkan fel a Fájdalmas percekben, diákos ábrándok, tréfák a Zálikában, primitív ötlet a Kivel veszett össze Vince bácsi?-ban. A felsorolást nem folytatom: az említett példák bizony eléggé árulkodnak és lehangolnak. Az ilyen témákat feldolgozó tárcaírókról mondta Gyulai Pál azt is, hogy a lapszerkesztők az ilyen „kedveltebb” tárcaírókat szerződtették szívesen: „ez mindennél fontosabb, olyan, mint a színházaknál a primadonna.”

Gárdonyi a tárcaírást könnyen és könnyelműen kezelte. A sietés, az elnagyolás miatt értékesnek tűnő témák sikkadtak el a tolla alatt. Az Egy diurnista naplójából és az Egy regény története című tárcákban reális mag van: a napidíjas városi tisztviselők nyomora, unalmas, szürke élete, de feloldja, a lehetőséget kilúgozza belőlük a komikum kedvéért.

„Iránytű” kellett volna Gárdonyinak, olyan figyelmeztetés, amit Gyulai fogalmazott meg később a Gárdonyihoz hasonló tárcaírókról.

Gárdonyi azonban ekkor másfajta sugalmazásokra hallgatott.

Először is megtévesztette és elvakította a kezdő írót a szerkesztők alaptalan és torzító dicsérete. Amikor elhagyta a tanítói pályát, ahol szürke, észre sem vett, jelentéktelen figura volt, ahol a kanász is tudományosabb embernek tartotta magát nálánál, ahol össze kellett koldulnia a kenyerét, ahol meghajtott gerinccel kellett megállnia a falu hatalmasai előtt: papok, jegyzők, nagygazdák előtt, s amikor mindennek hátat fordított, s bekopogtatott a Hazánk szerkesztőjéhez, ott rögtön alkalmazták s a lap hasábjain az ismeretlen tanítóról azonnal magasztaló sorok jelentek meg. A Hazánk így mutatta be a Győrbe érkezett fiatalembert: „Örömmel hozzuk olvasóink tudomására, hogy Gárdonyi (Ziegler) Géza urat, az ismert népszerű írót (kiemelés tőlem. — H. A.) szerencsések voltunk lapunk főmunkatársául megnyerni s ily minőségben már legközelebb meg is kezdi munkálkodását. Gárdonyi úr eddig is igen széles körben volt ismerős az irodalmi téren. Bartalis Imre kiadásában megjelent valamennyi naptárnak, azonkívül a „Dunántúl”, „Vasmegyei lapok”, „Néptanítók lapja", „Gyorsírászati lapok” stb. című lapoknak rendes munkatársa, az Egerben megjelent „Füllentő” című élclapnak pedig segédszerkesztője volt.”

Természetesen ezek az értékelő sorok nemcsak Gárdonyira, hanem elsősorban a Hazánk szerkesztőjére jellemzőek. Gárdonyiban Pereszlényi János azonnal megérezte az üzleti lehetőséget: könnyed, mulattató, hatásvadászó rajzokat lehet azzal íratni, aki eddig a Füllentő segédszerkesztője és a Szellemi szalámi szeletek című adomák, történetek szerzője volt. Nem komoly íróra volt a Hazánk szerkesztőjének szüksége, hanem gyorskezű riporterre.

Gárdonyi tárcaírását azonban nem lehet csupán az állásával járó kötelezettséggel, a szerkesztői igénnyel, a polgári olvasók primitív ízléséhez igazodással — az írást robottá süllyesztő tényezőkkel — magyarázni. Igaz, hogy ez a sietős, rohanó tempót diktáló újságírás nem adhatott neki időt az elmélyülésre, nyugalmat a téma kiérlelésére, a kompozíció végiggondolására, a csiszoltabb megformálásra. Szakadatlanul írnia kellett, minden műve megjelent, ha jó volt, ha rossz volt, mert meg kellett tölteni a lapot lapzártáig mindenáron. Az is igaz, hogy teljesen igazodnia kellett a győri lapok tárcarovatainak mércéjéhez, a közönségnek, az újságot vásárló győri polgároknak, különösen a hölgyeknek az olvasmánytól izgalmat, az idegek csiklandozását követelő igényéhez! Ezek mellett Gárdonyit újságírói tevékenysége idején még két té102