Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: "Az emberélet útjának felén

Itt már valóban a Commedia másvilági égköreinek küszöbén állunk, ahol meny- nyei fényben jelenik meg „zarándok-lelke” előtt az eszmévé magasult Beatrice. S ez a megvilágosodás egy minden addiginál erősebb, „csodálatosabb látomásban’’ tárul eléje, melynek elmondására nem talál szavakat. Csak akkor fog ismét beszélni róla, ha méltóvá lesz reá. Evvel a fogadalommal (lovagi fogadalommal) zárul a Vita Nuova, az Ifjúkor.

„E szonett után csodálatos látomás jelent meg előttem, melyben oly dolgokat láttam, amik arra a határozatra bírtak, hogy többé nem beszélek emez Áldottról mindaddig, míg méltóbb módon nem tudok szólani róla. S odáig jutni törekszem minden erőmmel, amint Ö valóságosan tudja. És ha úgy tetszik Annak, aki által minden dolog él, hogy életem még néhány évig tartson, remélem, úgy fogok beszélni róla, ahogy még nem szóltak soha nőről.

És azután hadd tessék Annak, aki a könyörület Ura, hogy lelkem elszánjon látni dicsőségét Úrnőjének, vagyis amaz áldott Beatricénak, ki megdicsőülten szemléli arcát Annak, qui est per omnia saecula benedictus!”

Ez az élmény a Commedia csírája — tetten értük születése pillanatát. Szembeszökő, hogy Dante ekkor, 26 éves korában már tudatosan gondol a Műre, s élete ettől fogva nem egyéb, mint törekvés, hogy kifejtse a látomás teljes jelentését, összegyűjtse mindazt a tudást és ismeretet, ami szükséges, hogy eleven tartalommal teljék meg a kép.

*

(Lovagi szerelem és misztika.) — A Vita Nuova sem tárgyában, sem formájában, sem szerkezetében nem új: az Úrnő szolgálata, verses hódolat előtte. Arra is volt példa, hogy a költő összegyűjtött verseit magyarázta, s így Dante előtt kész minták álltak. Mégis új nevet adott a maga költészetének és kortársai lírájának, dolce stíl rwouonak, édes új stílusnak nevezte el. Miért?

A lovagköltészet eleinte eléggé naiv és érzéki volt; virágkorában és utána egyre inkább idealizálta a nőt, azaz úrnőből eszményképpé avatta, ki puszta jelenléte által jobbá tesz, kinek láttára elszáll minden alacsony érzés és gondolat a férfi szívéből. Ö az, „akiért keresztet ölt és elmegy harcolni a hitetlen ellen, ki gyűlöl minden alacsonyságot és gyávaságot, s akinek tetszése csak nemes, jó és szép tettek által nyerhető el”. (H. Cochin.) A folyamatba a vallás is beleoltja áramait a Mária-tisztelet által, mely tetőfokát szent Bernát hyperduliájában éri el. Más szóval a nő fogalma maga válik eszménnyé, egy középkori „örök nőiséggé’1, mely eleve magába foglalja a szép, a jó és az igaz ideáját, s így szolgálatát, a szerelmet is megnemesíti. Lehet, hogy a költő ezt nem érzi át, de mímelnie kell, s ha a vers fikcióvá válik is, a lovag viselkedése kifogástalan marad. De ez a felmagasztaló költészet még mindig nem a dolce stil nuovo.

Dante a Purgatóriumban találkozik egyik elődjével, a luccai Bonagiuntával, s az megkérdi tőle, mi a különbség az „új rímek” s a régiek, az új költészet és a régi közt. „Oly ember vagyok, — feleli Dante — ki midőn a Szerelem sugallmaz, figyelek (noto), s amily módon belülről diktál, úgy fejezem ki.” Noto: megjegyzem, megfigyelem, megőrzőm az Érzés, a Szerelem természetét s híven adom vissza. („Io mi son un ehe, quando / Amor mi spira, noto, ed a quel modo / Che ditta dentro, vo significando.”) Bonagiunta rögtön megérti, mi volt a „csomó”, a gúzs, mely őt és társait, Jacopo da Lentinit, a „Jegyzőt” és Guido d'Arezzot „visszafogta”: „Ó testvér, már látom — mondta ő — a csomót, mely a Jegyzőt és Guittonét és engem visszatartott messze ez új édes stílustól, amelyet hallok. Jól látom, hogy a ti toliatok közvetlenül a diktálót követte szorosan, ami a miénkkel bizonnyal nem történt meg.” („O frate, issa vegg’ io — diss’ elli — il nodo / Che il Notaro e Guittone e me ritenne / Di qua dal dolce stil nuovo eh’ i’ odo. / Io veggio ben come le vostre penne / Diretro al dittator sen

,7