Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: "Az emberélet útjának felén

ban” mindig a meghalt és égi eszményképpé vált Beatrice marad a győztes. „Az ellenszegülő ésszel szemben egy napon, mintegy a kilencedik órában, erős látomány kélt föl bennem, mely a dicsőséges Beatricét mutatta elém, abban á vörös ruhában, melyben először jelent meg szemeim előtt, és ifjúnak látszott, olyan korúnak, ahogyan először láttam. Akkor elkezdtem reá gondolni, és emlékezvén reá, az elmúlt idő rendje szerint, szívemet fájdalmas bánat fogta el a vágy miatt, melyet oly gyáván úrrá lenni engedett magán néhány napig, az elme állhatatossága ellenére; és ahogy elűzetett e rossz vágyakozás, minden gondolatom visszatért az ő kedves Beatricéjá- hoz. És mondom, attól fogva olyannyira csak őreá gondolék, szégyentől tele szívvel, hogy sóhajtások szakadtak föl belőlem sokszor; mert fel-fel törve, azt ismételgették, ami a szívben mondódott, vagyis a nevét amaz Igen Kedvesnek, és hogy mint költözött el tőlünk. És gyakorta megtörtént, hogy oly sok fájdalom volt némely gondolatban, hogy elfelejtettem, hol vagyok. A sóhajok e megújulásával újra fakadtak az elapadt könnyek is, elannyira, hogy két szemem olyan dolognak látszott, mely csupán sírni kíván; és sokszor megesett, hogy a hosszantartó könnyezés miatt vörös kör támadt körülöttük, minőt valamely martírium elszenvedése szokott okozni.”

Az önvád még a Commediába is elkíséri Dantét: a Purgatorium harmincadik énekében Beatrice, mint az égi bölcsesség megszemélyesítője, őt feddi ezekben a sorokban:

láttam, hogy mind kevésbbé hévül értem és hamis út felé fordítja léptét, csalfa képeit követvén a Jónak, amellyek máshogy adják, mint ígérték.

S semmit sem ért kikérni titkos szónak erejét sem, hogy tán álmában intsem: mert oda se nézett a Sugalónak,

Oly mélyre süllyedt: láttam, íme nincsen eszköz üdvére más, mint megmutatni a veszett népet az örök bilincsen.

Azért kellett tehát Daniénak megjárnia a Poklot, hogy lássa, hova visz a hamis út, amelyre hűtlensége: az égi eszménytől való eltántorodása vezette — íme, ismét egy kulcs a Commediá hoz.

Ekkor „történik”, mint mondani szokta, hogy megérti végre: sóhajtásai nem földi bánatból szakadnak, hanem „magasabb szféra” felé törnek, és megvilágosodik előtte a Szerelem „új értelme". Erről a revelációról szól a Vita Nuova 41. szonettje:

A legtágabb égkörnél magasabbra hat fel szívemnek minden sóhajtása: új értelem, melyet Amor sírása plántált belé, repíti ily magasba.

S midőn felér, hová a vágy ragadta, egy hölgyet lát ott, szép fogadtatásban, s oly fényességes égi ragyogásban, hogy a zarándok-leiket megragadja.

Ügy látja őt ott, hogy abból semmit se érthetek én, midőn gyászos szívemnek könyörgésére elbeszéli végre.

Tudom, hogy így csak egyet emlegethet, nevét is mondogatja: „Beatrice”, s ezt, drága hölgyek, már nagyon megértem.

(Jékely Zoltán fordítása)

:6