Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: "Az emberélet útjának felén
TANULMÁNYOK KÖZLEMÉNYEK VÁRKONYI NÁNDOR „AZ EMBERÉLET ÚTJÁNAK FELÉN” Dante születésének 700. évfordulójára (Részletek egy nagyobb tanulmányból) Dante a Színjátékban halhatatlan haraggal és igazságának érckemény tudatában korának és az emberiségnek bírájává tette meg magát, de átvándorolva a három másvilági szférán, a teremtő Fény színe elé jut, ki villámként tárja fel előtte az ésszel és képzelettel föl nem fogható örök törvényt, és így „benne célba jut egészen”. Büszke szó, de egy oly életút végén hangzik el, melyhez hasonlót nem járt be senki más. Tudjuk-e követni ma, hétszáz év után? A Paradicsom énekeit Dante élete utolsó szakaszában írta, s minden jel szerint halála előtt néhány héttel, talán nappal fejezte be. Maga a mű, végső formájában, nét-nyolc esztendő szülötte, s nemcsak Dante életére teszi fel a koronát, hanem az egész középkort — majdnem egy évezred alkotását — foglalja utol nem érhető szintézisbe. Szintézis, tetőfok és befejezés; de nehéz eleven valóságában megragadnunk, mert ha elemeire bontjuk, kivész belőle, ami nagyságát teszi: a szenvedélyes képzelet és a költői inspiráció. A Commedia elsősorban költői mű, a gondolatok és sorsok drámája önt bele életet, a képeket a fantázia kohója hevíti izzóvá, lángoló szavak adják erejét, csodálatos terzinák szakadatlan láncába fonva, mely nem szab határt az érzések hullámzásának, hanem szabadon ringatja, lendíti, korbácsolja őket a béke szélcsendjétől a szenvedély viharáig. Tolmácsolnunk kellene, de ehhez kicsinynek érezzük magunkat a mű jelenlétében, az elemzés szürkévé teszi a százszínű látomást, a boncolás kiszárítja a lüktető vért, a magyarázat fogalmak vázává silányítja a lelket, elsikkasztja a szavakba nem foglalható megrendülést: nume.n adest. Mégis meg kell közelítenünk, mert a legnagyobb költői mű előtt állunk, melyet egyetlen ember elméje alkotott. Amit korától átvett, könnyen megnevezhetjük, mert a középkor legnagyobb alkotásai: a katolikus hitrendszeren túl a világegvház és a világcsászárság eszmepárja; a skolasztika bölcseleté és amit ez az antikvitástól örökölt; a misztika, a lovagi ideál és költészete; a gótika égbetörő ihlete és belső formanyelve. Ezeket öntötte egy sziklaszilárd jellem és egy páratlan lángelme olvasztó tégelyébe. Az emberi természet indulatainak és képességeinek síkjára vetítve tehát: a Commedia a hitnek, a szerelemnek és a politikai szenvedélynek belehevítése a középkor emberfölötti méretű, transzcendens világképébe. Ezért nem fért el a Földön, másvilági szférákba kellett hágnia, ieroppantania minden addigi műfaj bilincseit, hogy kellő távlatot szerezzen, betetőzze századok művét, s megörökítse, ami benne időtlen érték. Daniéban megtestesül a középkor géniusza. Nem egyszerre jutott ebbe* a magasságba, s talán akkor férkőzhetünk leginkább közelébe, ha nyomába szegődünk, mint ahogy ő választotta mentorául Vergiliust. * A Színjátékot Babits fordításában idézem, a prózai idézetek saját fordításaim; Dante latin szövegeit az eredeti (középkori) írásmód szerint közlöm. 6* 83
