Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - T. Prókay Éva: Dísztemetés (elbeszélés)

— Olvasott — mondta fátyolosán a sok sírástól. — Verseket olvasott tegnap és írt néhány levelet. Azokat akkor kell átadnom, ha ... — itt felcsuklott a hangja és a válla rázkódni kezdett.

Bognár megint krákogott.

— Maga most menjen aludni, nővér — találta meg végre a hangját —, az éjszakai szolgálat lejárt. Mindjárt felváltatom.

A lány szétmázolta az arcán a könnyeket, úgy felelt, hogy nem nézett senkire.

— Szeretnék ittmaradni, amíg felébred. Szeretnék elbúcsúzni.

Bognár felcsattant.

— Ugyan! — és közben az asszonyra nézett zavartan és bocsánatkérően. — A professzor urat nagyon szerette a személyzet.

A lány a személyzet szóra nézett fel, de Bognár elfordult, úgy sürgette tovább.

— Menjen kérem, a professzor úr viszont nagyon szerette a rendet. — így mondta: „szerette” s ezen a múltidőn a lány megint sírni kezdett.

Tulajdonképpen csak akkor jutott mindez eszébe, mikor a hallban ült és a könyvet lapozgatta, amit a lány kezéből vett ki. Bentről az idegen orvos világos hangja hallatszott, az idegen nyelv lágy és értelmetlen muzsikája. Franciául beszéltek. Most bosszantotta, hogy nem tud franciául. Versek .. . Sohasem tudta, hogy Gábor verseket olvas. A halál előtt az ember talán nem tudja pontosan, mit is tegyen. Gábor részben a halált választotta. Megborzongott.

Szerelmes versek ...

.. . kikericsek virítanak, kékek és lilák, álmos szemed olyan, mint itt ez a virág, mint szirmuk fodra, kéklő, s kék, akár ez ősz itt, s szemedtől életem lassan megmérgeződik . . .*

Annak a lánynak kék szeme van. Sötétkék ... a könnyek mögött liláskék. Egy jelzés csúszott a könyvből az ölébe, mohón olvasni kezdett.

Ha rádöbbenek, hogy meghalhatok, mielőtt agyam termését behordtam, mielőtt, mint dús csűrök a magot, megőrzőm magam tornyos könyvhalomban;

Ha azt érzem — te tűnő árny, te szép! — hogy már nem látlak viszont, s hogy soha nem önti belém tündér erejét a gondtalan csók — akkor, akkor a mindenség partján állok eltűnődve, s hir s szerelem semmivé omlik össze*

Halál. Megint a halál. Milyen érzés lehet elaludni úgy, hogy másnap már csak ötven százalék az élet. Ügy látszik, a költők minden alkalomra írnak verseket. Mióta olvassa Gábor ezeket? Talán a lány hozta neki. A fiatalok szeretik az ilyen izéket.

Ki lehet ez a lány? Na igen, egy nővér, egy ápolónő. De azon kívül! Mit jelenthetett Gábornak ma éjszaka a halál előkészítésénél, mikor verseket olvasott. Talán a lány olvasta a verseket hangosan és közben sírt. Miért sírt? Egy ápolónővért nem ríkat meg a halál gondolata.

* A versidézetek Radnóti. Miklós és Szabó Lőrinc fordításai.

77