Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - Molnár József: Készülődés (elbeszélés)

megkívánta, hogy hétköznap is ünneplősen öltözködjék. Volt külön szobája, amelyet ugyan személyzeti helyiségnek építettek, de az öreg maga számára nagyon alkalmasnak találta. Szűk volta ellenére is különbnek látta, mint azokat a szobákat, amelyekben Lajosmizsén rangos urak laktak. Ebben pipázhatott is. Hajnalka eredetileg az egész lakásban tiltotta a pipázást, de a fia igazságot tett. Sanyi döntése után Hajnalka is megbékélt azzal, hogy az öreg szobájába búvik vissza, ha pipáló kedve támad. A Lajosmizsén hagyott vasutas-kollégák kivétel nélkül irigyelték jó soráért. Pedig nem találta meg helyét paradicsomában. Arra is gyanakodott, hogy külső jellel, fájdalommal nem járó betegség rágja belül és az nyűvi el életének jó ízét.

Pipázás közben sokszor füstölgőit azon, hogy fia nem alkudott meg vele becsületesen. A mama temetése után levélváltás nélkül eltelt vagy három hét, aztán Sanyi váratlanul betoppant. Akkor Sanyinak azt kellett volna mondania: nézze, apám, most vagyunk fiatalok és mindketten szeretjük a szórakozást. A gyerek pedig nő; abba a korba jut, amikor este már nem tanácsos magára hagyni. Költözzön fel hozzánk. Lakás és ellátás fejében vállalja el Évike bölcsődébe kísérését és esti vigyázását. Maga is jól jár, meg mi is. — Igen, ilyen csengésű alkuban benne van, hogy egyben-másban még neki is lehet hasznát venni. De Sanyi csak arról beszélt, hogy özvegyen csak kínlódás az élete; hogy nem lehet örökkön szalonnán, meg tojásrántottán élni. Azt is mondta: meg fogja enni a piszok. Az is igaz, hogy fia egyenes szava fedeztette fel vele, hogy milyen szutykos lett minden a lakásban özvegy-sorának három hete alatt. Akkor viszonylag könnyű szívvel egyezett bele a Pestre költözésbe.

Azt még otthon hallották mamával, hogy az ő örökkön fúró-faragó fiuk jó helyen tette le párnáját Pesten. Az is igaz, hogy még házas ember korában is járta az esti iskolákat. „Ki tudja mikor veszem hasznát” jelszóval elleste minden közelébe kerülő szerszámnak, gépnek fortélyát. Vállalata tömte prémiummal, jutalomüdültetéssel, hogy ne tudják máshová elcsábítani. Mások is beszélték Lajosmizsén, hogy a sok újítása miatt dől hozzá a pénz, Van már egy szabadalma is; az segítette három szobás öröklakásukhoz.

Jó sorukról szóló hírek ellenére — amikor felköltözött hozzájuk — az első héten aggodalmaskodva figyelte, hogy mennyi pénzt herdálnak el a gyerekek. El se tudta képzelni, hogy azt a sok pénzt, ami a minden esti szórakozásukhoz kellett, tisztességes úton meg lehet keresni. A második hónapban már megnyugodott. Nem szórják azok a pénzt, csak pestiesen élnek. Fia is, menye is a maga módján takarékos természet, de munka után örökösen mennek szomszédolni, mint a zsugori asszony pulykái. A fia nem kártyázott, nem ivott, még csak nem is dohányzott. Éjfél után ritkán maradtak ki. A két fiatal vigyázott egymásra: ahova csak lehetett, együtt mentek. Hajnalka keresete fedezte a folyó háztartási kiadásokat. Amit ezen felül vásárolni kellett, annak Sanyi volt a pénztárosa. Hajnalka azt szerette, ha női holmik vásárlásánál is mellette van Sanyi.

A harmadik hónapban már fel se tűnt neki, hogy a fiatalok minden este magára hagyják. Hajnalka megtanította apósát hogyan kell a gyereket tisztába tenni, megetetni. Lajosmizsén nagy szégyennek számított, ha meglett embert ilyen pesztra-munkára fogtak. Az öreg akkor békéit meg a szárazdajkasággal, amikor Évike a lajosmizsei hagyományok megsértését feltűnő vonzódásával hálálta meg.

A temetési szertartás színhelyét kutatóbb szemmel vizsgálta, mint azokat a helyiségeket, amelyekbe Sanyi vagy Hajnalka néha-néha elcsábították. Ennyi fényesség, mennyezetről lógó, ezüsttel cirádázott parádés drapéria semmiesetre se venné őt körül otthon, Lajosmizsén. Nagy vastag gyertyautánzatokba csavart csúcsos kis villanyégők hintették a szertartásos fényt, de a mennyezetről is sejtelmes világítás segített gyarapítani az áhítatot a temetési gyülekezetben. A ravatal mögött kétoldalasán ékes faragásé dióbama padokban ültek a hozzátartozók. Sápadtan és hangtalanul tévedtek maguk elé; nem zokogtak, nem jaj— veszékeltek. Ilyen előkelő némáskodásért otthon, bizony, megszólták volna a

69