Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - Farkas Imre: Meztelenül esőben (elbeszélés)

— Tudja mit? ... Féltem.

Feláll, zavartan nyújtózkodik, felszedi a kőről a szappantartót. Nézegeti, forgatja, mintha azon töprengene, hogyan került az oda, amikor még legutóbb is ...

— Az a kérdés, van-e hallása az embernek. Az ilyen hegyi út viharban nehezebb, mint a vakrepülés. Ott csak rááll a pilóta egy hangra, amit a földről sugároznak, s amíg azt hallja, nem érheti baj. Ide ritmusérzék kell. Aki nem ért hozzá, azt hihetné, hogy a szerpentin kiszámíthatatlan.

— Hát nem? ..,

— Dehogy. Üteme van. Aki megtalálja, annak sínen megy a kocsija. Az a kérdés, van-e ritmusérzéke a sofőrnek.

Mire a lányok megérkeznek, befejezzük az öltözködést. Nem állunk még az öntudat klasszikus fokán. Nézzük amint elfoglalják helyeiket, s arra gondolunk, ők a szerencsések. Unatkozva ülnek, megdöbbentően közönyös dolgokról beszélnek egymással. — Jobban is lelkendezhetnétek — gondolom, amikor Hilda felém fordul.

— Jobb lett volna, ha mi is dolgozhatunk.

Alaposan meghökkent a fordulat. Idő kell, amíg megértem, mi vettünk el tőlük pótolhatatlan élményt azzal, hogy kihagytuk őket a munkából.

— Jobb — válaszolom lehangol tan. Labdázni kezdek a gyufásdobozzal.

— Nimbusok.. . Mondom, hogy Nimbusok.

— öregem, azok nem terülnek így szét.

— Strátus nem lehet. Az ősszel van.

— Tudod mit: Nimbróstrátusok.

— Esetleg Nimbocumulusok.

— Nem. Láthatjátok, hogy ezek szétterülnek.

A felhőkről vitatkoznak, A keletkezési centrumban más a felhőkép, mintha a földről néznék. A távlat hiányzik, amitől alakot és színt kap a kavargás. Talán, ha évszakra, napszakra, s a front elvonulására is gondolnának . ..

— Mi a véleményed, elblicceli Morózus a fegyelmit?

Hegedűben nem lehetne tisztábban hallani. Áll a csend körülöttünk, az autóbusz faláról szikrázva pattannak le a hangok.

— Nem tudom ...

— A tanárnő is hibás.

— Mert vigyázott Katira?

— Mert megalázta. Kati érett, azt tesz magával, amit akar.

— Az a szatír pedig mással teheti ugyanazt. Tudod mi ez benned? Egzisztencializmus.

— Akármi... Az embert nem szabad megalázni, mert az meg fasizmus.

— Vigyél göröngyös úton nitroglicerinti

Dobálom a dobozt, Hildát idegesíti, de nem szól. A felhőpad felszakadozott, nagy méhkas alakú kúpok lógnak a kék mennyezetről. A sofőr int: mehetnénk, javul az idő. Rázogatom a fejem, és dobálom a gyufát.

Csak jó kisfiú, aki ruhájára vigyáz, ül ilyen engedelmesen a helyén, mint ez a Miklós. Nem kártyázik, nem olvas, a szépségtől átmelegedve nézi a tájat. Kicsi helyen ül, összehúzódva, hogy a szomszédja jobban elférjen. Előredől, nagy kezeit laposan a térdére fekteti: a kezével is figyel. Ha megszólítanám, egész testével fordulna felém. Egész testével fordulna minden hívás felé. Üjdiplomás tanár, orvos, akinek tele a két keze éltető jóval, várja ilyen türelmetlenül az első jelentkezőt. Folyékony, romlatlan segítőkészség: kész bármilyen pohárba méretlenül bugyogni. Ha mozgalom indulna ,,A LOVAK FELSZABADÍTÁSÁÉRT”, ő lenne a leghűbb zászlóvivő. Meg- dicsőülten vállalna üldöztetést, még akkor is, amikor az igehirdetők már véres kötényben serénykednének a lómészárszék pultja mögött.

C.

Indulnunk kellene. A gyerekek találgatnak, halkan egymástól kérdezik a késlekedés okát, várakozva néznek felém, Néhány másodperc még, s amikor kellően elszánt vagyok, szembefordulok az osztállyal. Az első mondat után érzem a vérkörök

52