Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - Farkas Imre: Meztelenül esőben (elbeszélés)

— Tudja mit? ... Féltem. Feláll, zavartan nyújtózkodik, felszedi a kőről a szappantartót. Nézegeti, forgatja, mintha azon töprengene, hogyan került az oda, amikor még legutóbb is ... — Az a kérdés, van-e hallása az embernek. Az ilyen hegyi út viharban nehe­zebb, mint a vakrepülés. Ott csak rááll a pilóta egy hangra, amit a földről sugároz­nak, s amíg azt hallja, nem érheti baj. Ide ritmusérzék kell. Aki nem ért hozzá, azt hihetné, hogy a szerpentin kiszámíthatatlan. — Hát nem? .., — Dehogy. Üteme van. Aki megtalálja, annak sínen megy a kocsija. Az a kérdés, van-e ritmusérzéke a sofőrnek. Mire a lányok megérkeznek, befejezzük az öltözködést. Nem állunk még az ön­tudat klasszikus fokán. Nézzük amint elfoglalják helyeiket, s arra gondolunk, ők a szerencsések. Unatkozva ülnek, megdöbbentően közönyös dolgokról beszélnek egy­mással. — Jobban is lelkendezhetnétek — gondolom, amikor Hilda felém fordul. — Jobb lett volna, ha mi is dolgozhatunk. Alaposan meghökkent a fordulat. Idő kell, amíg megértem, mi vettünk el tőlük pótolhatatlan élményt azzal, hogy kihagytuk őket a munkából. — Jobb — válaszolom lehangol tan. Labdázni kezdek a gyufásdobozzal. — Nimbusok.. . Mondom, hogy Nimbusok. — öregem, azok nem terülnek így szét. — Strátus nem lehet. Az ősszel van. — Tudod mit: Nimbróstrátusok. — Esetleg Nimbocumulusok. — Nem. Láthatjátok, hogy ezek szétterülnek. A felhőkről vitatkoznak, A keletkezési centrumban más a felhőkép, mintha a földről néznék. A távlat hiányzik, amitől alakot és színt kap a kavargás. Talán, ha évszakra, napszakra, s a front elvonulására is gondolnának . .. — Mi a véleményed, elblicceli Morózus a fegyelmit? Hegedűben nem lehetne tisztábban hallani. Áll a csend körülöttünk, az autó­busz faláról szikrázva pattannak le a hangok. — Nem tudom ... — A tanárnő is hibás. — Mert vigyázott Katira? — Mert megalázta. Kati érett, azt tesz magával, amit akar. — Az a szatír pedig mással teheti ugyanazt. Tudod mi ez benned? Egzisztencia­lizmus. — Akármi... Az embert nem szabad megalázni, mert az meg fasizmus. — Vigyél göröngyös úton nitroglicerinti Dobálom a dobozt, Hildát idegesíti, de nem szól. A felhőpad felszakadozott, nagy méhkas alakú kúpok lógnak a kék mennyezetről. A sofőr int: mehetnénk, javul az idő. Rázogatom a fejem, és dobálom a gyufát. Csak jó kisfiú, aki ruhájára vigyáz, ül ilyen engedelmesen a helyén, mint ez a Miklós. Nem kártyázik, nem olvas, a szépségtől átmelegedve nézi a tájat. Kicsi helyen ül, összehúzódva, hogy a szomszédja jobban elférjen. Előredől, nagy kezeit laposan a térdére fekteti: a kezével is figyel. Ha megszólítanám, egész testével fordulna felém. Egész testével fordulna minden hívás felé. Üjdiplomás tanár, orvos, akinek tele a két keze éltető jóval, várja ilyen türelmetlenül az első jelentkezőt. Folyékony, rom­latlan segítőkészség: kész bármilyen pohárba méretlenül bugyogni. Ha mozgalom indulna ,,A LOVAK FELSZABADÍTÁSÁÉRT”, ő lenne a leghűbb zászlóvivő. Meg- dicsőülten vállalna üldöztetést, még akkor is, amikor az igehirdetők már véres kötény­ben serénykednének a lómészárszék pultja mögött. C. Indulnunk kellene. A gyerekek találgatnak, halkan egymástól kérdezik a késle­kedés okát, várakozva néznek felém, Néhány másodperc még, s amikor kellően el­szánt vagyok, szembefordulok az osztállyal. Az első mondat után érzem a vérkörök 52

Next

/
Thumbnails
Contents