Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - Morvay Gyula: Csébi János és még húszan (elbeszélés)

útra, legényfiam is, sógorom is, komám is; és minden rokonomat megszólítom; az utcabélieket pedig majd én megszólítom, hogy lásd — szeretem a tevést. Magam is nekimelegszek, ha nagy tettekre gondolok... Nem is hiszed el, mi mindent elgondoltam én, de csak magamban, mert azelőtt kinevettek volna. Tehát tartogatnom kellett ezeket az eltakargatott álmokat...” Andó István következett. Nyúlbőröket vett, otthon kis kamrájában kicserezte; járta a falut, kiáltozta: „Tojást aggyanak el, tojáááást!”. Felszedte a földre potyogott szedret; elhessegette onnan a kacsákat, s haza vitte; az erdőben gombát, gallyat, levelet szedett. Gabonahordáskor a fák ágaira akadt búzaszálakat ujjaival legereblyézte; színes dratyvával varrta a menyecskéknek a csizmát; aki jól megfizette, annak sárga, kék és piros varratot adott, hogy nevetett az a csizma. A parasztházaktól összeszedte az elhasznált gyufaszálakat, hosszú téli estéken meghegyezgette, és eladta a csizmadiának.

„Csináljatok, amit akartok; nekem készen vannak a terveim. Kocsit, lovat szerzek, fuvarozok, aztán boltot nyitok; majd a városba akarok menni, ott nyitok üzletet. Forgatni kell a pénzt, nem hevertetni... Fööld? Barátocskám, nekem ingyen sem kellene. Még ezer hold se kellene. A föld nem pénz. Terem, kenyeret ad, de nem az a pénz. Hanem a bolt. Hát mit gondolsz, a grófok meg a bárók abból az ötvenezer hold földből éltek? Tévedsz, barátocskám, jaja, hogy tévedsz. Adósságuk volt, de nem pénzük. A pénzt forgatni kell. Az kell, hogy napjában sokszor hozzanak neked pénzt; az nem baj, hogy két krajcárt hoznak, de ezt a két krajcárt minden nap hozzák el, másnap is, télen-nyáron, hogy lehessen érte hummi-félét venni, azt megint drágábban adni... Csak csenegjen a csikócsengő boltocskám ajtaja fölött. Ez a pénz, barátocskám, ha akarod tudni, jaja, hogy ez a pénz ... Nem, ne számítsatok rám. Hogy én lennék a markotá- nyos, ha az a sok ember az úton dolgozik? Az más. Ügy megyek; akkor benne vagyok.” Báránd Ferenccel bementünk a házba, mivel mindent a feleségétől kérdezett meg: mi, hogyan lesz. Az asszony azt mondta: ideje, hogy az emberek már csináljanak valamit; „eddig csak a vermek tetején álltak vasárnap délben, ott köpködtek, szájaskodtak, hőbölögtek — aztán sehol semmi. Benne vagyok, hogy az emberek csináljanak valamit; mi asszonyok ott is kellünk, tésztát fogunk gyúrni, ebédet fogunk kanyarintani.” Göndör Kálmánt is megpróbáltam. „Nem út kell ide. Ide legeslegelébD — fej kell. Összejönni a farönkökre, és fejet választani. Vagyis...? Vagyis, majd én a pusziikzsebemből előveszek egy pénzdarabot, felhajítom, hogy ki legyen itt a fej, ki az írás. Mint a „fej—írás” játékban, amit magyarul kopkázásnak mondnak. Aztán az a fej gondolkozzon és tegyen. Én ... hogy úgy mondjam, mindenben benne leszek, ha látom, hogy jó.” Bagonyai Pál erőnek erejével új házakat akart építtetni. „Hogy honnan a pénzt? A szalmazsákokból, meg azokból a nagy, marhavásári bukszákból, onnan. Ne penészedjen meg a pénz, ne rágják meg az egerek. Házakat építeni. Parketta kell, a házakba zongora, rádió, meg villanylámpa. Én mindent megszavazok, csak a villanybehuzatást ide a községbe — azt nem. Nem. Villanyt ide — nem. Megkérdeztem a városban ezt a villany históriát. Hát nem, mert ha egyszer megcsavarintom, minden ragyog. Ez igaz; ez nagyon jó, nagyon szép. De kétszer megcsavarom, akkor — kigyulladhat a ház, tűz lehet. Ezerszer nem. A vezetékeket be lehet szerelni, meg a csillárokat is, arra szavazok, de a villanyra nem szavazok.” „Akkor vezeték, meg csillár se kell.” „Azt maid megmondják a szerelők. A villanyon kívül azonban mindent helyesnek tartok. Több szavam nincs.” Deres Károly egyre azt kérdezte: ezután is lesz adó? Vagy ezután nem lesz adó9 „Hátha én kimegyek nektek dolgozni, vagy valahová máshová, valami másba ha beállók, mindjárt azt mondják, adó. Kereseti adó. Munkaadó. Talicskaadó.” „Fenéket. Ilyen világot már nem élünk. Csak gyere; adót egy fillért se fizetsz.” „Ki lesz a kezes, hogy nem fizetek?” „Maga az e^ész falu.” ..Hát az más. Akkor elmegyek.” És még két emberhez mentem el: Fügedi Mózeshez, aki boraival babrált, mialatt beszéltem, a pohár italt nekitartotta a fénynek, borához be°z4lt, azt ajnározgatta. „A fene a képedet, hallgass már rám.” „így is hallgatlak.”

7