Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - Morvay Gyula: Csébi János és még húszan (elbeszélés)

nálni, mivel nem tudunk elmenni. Hiszen útunk sincs. Nem tudtad?” Futó a rovátkos asztaldeszkát kapirgálta. Láttam, hogy valami unszolódik benne. „Ahogy mondod: először utat kell vágnunk a világba.” Kara Gergőnél a felesége pattogott, hogy miért nem teszünk már valamit? „Mi lenne az a valami?” „Eltörölni az adóhivatalt. Azt kellene, de maguk itt, emberek csak a szájukat tátják. Mást nem mondok. Maga, a jelenlevőt megkövetem szavammal, de amúgy, amit mondtam — állom.” „Sógorasszony ... hogyan gondolja, hogy megszüntetnénk az adóhivatalt?” „Ügy. Csak. Egy életem, egy halálom, egy életen keresztül mindig csak az adó, mindig az adó. Hogy mink soha, de soha ki nem tudtuk fizetni az adót, mivel az még több adót fiadzott.” „Meglátom”, mondtam. „No, ha maga ezt megteszi, akkor én — márjám ne legyen — magát megölelem, átfogom a nyakát, és megpuszizom!”

Gács Demeterhez is elmentem. Magánakvaló ember, de aztán csak megszólalt. Neki két dolog kell, semmi több. „A falu végén van az a hideg, jóvízű kút, azt nekem takaríttasd ki, legalább egy korty friss vizet ihasson a' nemzet. A másik kérésem, hogy engemet — gépre ültess. Én életemben nem ültem gépen, és még vitetni akarnám magamat. Elég legyen, ha ennyit mondok.” Karsa Péter azt mondta: neki mindegy, csak dolgozhasson a szőlőjében. „Azért a közösben is fogok tenni-venni, de szőlőmet nem hagyom, mert tavaszkor a pincém ajtaja előtt térdig ér a virág, darazsak donognak, én meg lefekszem, de előbb a kinti kisasztalra állítom a veresboros üveget, szememre húzom kalapomat, s nézem az eget, persze olyankor leveszem a fejfödőt, a napocska süt, messzire ellátok, a számra is szállnak a darazsak, mert azon is édes muskotályt éreznek... Ha ez nekem marad, akkor elmegyek hozzátok.” „Erről lehet szó; ezt megcsináljuk, hiszen törvény is van erre.” Holló József papirossal, ceruzával fogadott; mutatta, rábökdösött a papirosra. „Ide nézz, komám! Vagyunk kétszázan; ebből lemennek a gyerekek, maradunk százan; ebből ennyi a lány; ennyi az idős asszony; ennyi a magatehetetlen öreg ember; ez ide, az oda — hányán fogunk mi itten dolgozni?” — „Ahhá. Gépek jönnek, bátyám”, mondom neki. „Jó lesz, de akkor még kevesebb ember kell ide dolgozni. Hát akkor?” Megvakartam fejemet. Igaza van Hollónak. „Igaza van; megjegyzem magamnak, és előadom a nemzetnek. Tiszta feje van, bátyám.” Bodon Pál azt feszegette — mennyit fog keresni? „Minél többet, minél jobban dolgozol, annál többet.” Ezzel megnyugodott. Gulogi Vendel, az öreg Gulogi bakafántoskodott, hogy ki fogja kezelni a „kaszát”? — „Mert sokan leszünk, dolgozunk, nem lehet, hogy egyformán kapjon mindenki. Erről már donognak a népek.” „Aki a földön dolgozik — keres, aki a fa alatt „hosszan ül”, annak semmi se jár. Erre itt a kezem ...”

Pörzse János erőnek erejével az út mellett volt; utat kell vágnunk — addig itt nincs semmi, ebben a vaksiságban. „Utat, utat!”, mondta, „mert akkor beleláthatunk a világba; akkor innen fentről csak odakiáltunk a szomszéd falukba, míg ilyen vakoskodón csak elhunyunk, mint az esthajnali csillag.” Ablakából láttam a domboldalt, melyet le kell faragnunk, hogy útunk legyen; a domboldal-faragás előtt pedig jócskán ki kell irtanunk egy darab erdőt, másképpen honnan lesz egy kocsinyom út? Sehonnan. Node ekkora erdőt kiirtani, ilyen meredek, hosszú domboldalt lefaragni... Hol veszek embert, asszonyt, legényt, szerszámot, ennyi talicskát, lapátot, kocsit, lovat? Mindez van vagy lesz. Csak egy nincs és nem lesz — idő. — Buda József meghallgatta, mit mondott Pörzse, nyomogatta pipájában a mindegyre kikunkorodó törcsös dohányszemecskéket, és rámnézett. Szinte belémfúrta szemét. Szinte átdöfött két busa szemöldöke. És majdhogy nem fennakadtam egyik bajuszaszárán. „Mernéd azt az utat?”, kérdezte tőlem. Nyugodtan várt; látta, hogy tépelődöm, megérezte, hogy szívem zakatol, talán meg is hallotta. Várt, várt. Ráérek, gondolta. Azt mondtam neki: „Merném.” Most meg ő tudta, láttam, hogy az én szavam mögött egyezer ember, kéz, talicska, lapát, kocsi van. Holott az egész faluban nincs ezer lélek. „Itt a két kezem — odaadom munkába; kocsim, lovam a tied; az asszony is jön az

6