Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - SZEMLE - Várkonyi Nándor: Takáts Gyula: Évek, madarak
Mint hajlott, korhadó hidak, a formák szertebomlanak s a kék űr tágas tégelyén kő és ideg ■pernyéje ég. (A teinetőc’.ombról) Remény: Ólom a nappal és bársony az éj. A reggel tűzpiros taréj. A ház csupa gond. Az út csupa fény. Feszítsd ki szárnyad és ne félj! (Alfconyi és reggeli dalok) Magyarok: Csak üldögélnek tehetetlenül s mint foszló, meleg gombolyag, a földjeik felé úgy omlik róluk a tisztafodrú gondolat. A minden-mindegy arcukon legel, de mint zsarnok gépben a kerék és kar, úgy ugranak, ha bőg a jel s értük könnyez a szép vidék. (Magyarok, 1944.) Haza: Békét és csöndet álmodunk, mert béke itt sosem lehet! Tág rónánk, dombunk, völgy s a bérc több kincset rejt, mint dús kelet. Ki jóllakott, megéhezik, szétnéznie asztalunk kőiül. Hát még az éhes sok magyar, ha egyszer nyílként fölrepül! Mint áldott sziklaölbe, ha bedobnak sok tarka hadat, úgy zsonganak a népeink a nádak közt, fenyők alatt. Aranyszakasztó! Dunatáj! Hazám, dús föld, mi lesz veled? Úgy zúg öledben a világ, mint hajdan pannon tengered! (Házam, világom, hazám, 1944.) Be kell érnünk e néhány töredékkel, úgysem a tárgykört kívántuk bemutatni, hanem fogalmat adni róla, mint hajlítja az extrovertáló tárgyat az intro- verziós kifejezésbe akaratlanul az alkat ösztöne. Minket a vers-műhely rejtve maradt munkája vonz, a pillanatot akarnék tetten érni, melyben a rezzenésnyi színek, sejtelemnyi érzetek, elrebbenő mozdulatok kaleidoszkópja képpé rendeződik a gondolat misztikus központja körül, mint Gauguin mondaná. De előttünk már kész mű áll, ezért erőszakot kell tennünk rajta, szétbontanunk a képeket, mozaikká ráznunk a színek, hangok, mozdulatok kompozícióját. íme a próba: 149
