Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 2. szám - SZEMLE - Várkonyi Nándor: Takáts Gyula: Évek, madarak

máló hatását paideumának nevezte el, e két tényezőt egyenlő erejűnek véve. A hiperimpresszionizmus valaminő változata bizonyára más költőinknél is megtalálható, de a szümbiózis kétségkívül Takátsnál a legszorosabb, a paideumati- kus kölcsönhatás a legelevenebb, mert alkatából ered. A természet gyermekének született. Második megállapításunk, más szemszögből nézve, ugyanezt mondja ki: Takáts egész lírája plein-airben él.

Említettük, hogy az eddigiekben tizenöt esztendő termését vettük szemügyre; most hozzátesszük, hogy munkásságának és az emberélet útjának feléig ért el ekkorig. Ez az állomás szinte élettani törvényszerűséggel mindig valamely elért fokot jelez, s valaminő változást, új árnyalódást hoz magával, fázist, mely a legegyenletesebb fejlődés menetében is kitűnik a többi közül. Az érettség kora Takátsnál szintén érett, férfias hangot szólaltat meg, játékos fürgesége meg- lassúdik, színei teltebbé válnak, formái szilárdabbá, impressziói mélyebbre szántanak. szimbólumai jelentősebb, de egyúttal rejtettebb tartalommal telnek meg, az önábrázolás mind bensőbb rétegekbe nyúl, s mind szélesebb mederben tódul az expresszió felé; viszont a képek és színek áradata káprázatos vibrátóba csap át. Ám egy mozzanat elejétől fogva végig változatlan marad s uralkodik: minden mozdulása eleve összehangolt a természet életének ritmusával, ennek jelenségeiből alkotja szimbólumvilágát, képei a tághatárú tájban s a végtelen égbolt alatt bomlanak ki, e mérhetetlen szeenériában éled meg minden árnyalat és rezzenés. Bármily tárgy kerüljön tolla ügyébe, vagy üljön zárt szobában „fehér gyolcson, merev derékkal, / akár egy buddha szent... ha jő a Nap, akárcsak Buddha, / szememnek szőrét megnyitom. / A két szememmel nézem azt”, — mint ösztönös érzékkel legelsőnek kiválasztott versében mondja. Igen, két szemével nézi a Napot, s mindent, ami alatta él.

Más szavakkal: Takáts első és egyetlen költőnk, kinek egész lírája plein- airben él. Ez a tény nemcsak irodalomtörténetileg jelentős, hanem a költészet élettanának tekintetében is. Az irodalomtörténetet illetően elég, ha a bevezető sorokban jelzett előzményekre utalunk. Élettani szerepe Takáts költői fejlődésében nyilván a hiperimpresszív beleélés elmélyítése a természettel való hiánytalan azonosulásig, és az expresszív önkifejezés teljes eszköztárának birtokba juttatása. Az élettani kapcsolat, az azonosság érzése Takátsnál persze tudatos, s ismét más szavakba foglalva mintegy ezt mondja ki: a táj, a természet én vagyok. Tudatos, de nem program, hanem alkatból eredő pszichikai tény, melynek további elemzéséhez a plein-air fogalmát vesszük kiindulásul.

Tudjuk, hogy kezdettől fogva nemcsak versel, hanem fest és rajzol is, ugyanoly belső igényből, talán kényszerből eredően. E munka rendeltetése nála bizonyára a térben eléje áradó képek és formák közvetlenebb megragadása és a vászon, rajzlap síkjára vetítése, vagyis az átélés, az azonosság másnemű kifejezése. Gyakorlatilag szólva, a rajz a tér dimenzióinak, a vers a szó dimenzióinak alkalmazása ugyanarra a tárgyra. De vajon csak ez történt-e harminc év alatt?

A festő magyarázhatja képeit, a költő nem a verseit, de magyarázat nélkül is szembeszökő, hogy Takáts a festészet útját járta meg a versek útján az impressziótól az expresszióig, per analogiam. Ez a második mozzanat (a plein-air mellett), mely külön helyet jelöl számára líránk történetében. Az analógia természetesen nem jelent párhuzamot. A különbség elsősorban a két művészet elütő természetéből adódik: a lírai impresszionizmus nem azonos a festőivel, nem áll meg az érzéki benyomások regisztrálásánál (a Parnasse múló kísérlet volt), hanem „kidolgozza” őket, beléjük oltja a képzelet, az érzés, a hangulat impulzu146