Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Pünkösti Árpád: Balatoni népművészet - dollárban
vendéglátás nyaranta 7—8000 embert igényel a 43 üdülőhelyen, s ezt évről évre nehezebben kapja meg. Sokat enyhítene a gondon, ha télire is tudnának munkát biztosítani ezeknek az embereknek, főként nőknek. Télen Balatonfüreden minden harmadik asszony csak „ül”, nincs munkája. Óvatos becslések szerint pedig már a mostani igények esetén is lehetne 1000—1500 nőnek munkát adni télire. Sokan féltik az ilyen bedolgoztatástól a népművészetet. Pedig a nőtanácsok és a népfront háziasszony-tanfolyamai is azt bizonyítják, nincs ok az aggodalomra. Legutóbb a zirci kézimunkakiállítás igazolta, hogy nagyok a lehetőségek. Hogy a minták nem mindig szépek vagy művésziek, ez csak azt húzza alá, hogy hozzáértőbb irányítás szükséges! Valljuk meg, ha ez nem hiányzik, akkor is nehéz egy kezdőnek azonnal kirakatba dolgoznia. Olyan tekintélyes háziipari szövetkezet, mint a sárközi, könnyebben tudja egyszerűbb munkával útnak indítani a kezdőket. De mi lesz a pápai szűrhímzőkkel? A veszprémi szűrhímzés megszűntével mindenki azt hitte, hogy megszűnik ez a mesterség, de most Pápán újraéledt. Lesz-e, aki tétova első lépteiket vigyázza és segíti? Nyugtalanító ez a kérdés, ha még azt is tudjuk, hogy most is tűnnek el ismert nevű népművészek. A nemeshanyi csipkék álmodója, Tóth Mariska néni 1937-ben díjat nyert Párizsban most mégsem hallat magáról, pedig tudása nem kopott meg. Csak akkor Tihanyban a Népművészeti Házban dolgoztak nyaranta — hogy lássa a kíváncsi, hogyan készülnek a műremekek —, közvetlen kapcsolatban a közönséggel, állandóan tudva azt is, hogy mit vásárolnak a legszívesebben. A Nép- művészeti Ház most is ott van Tihanyban. Lla a jelenleginél jobban fel akarjuk használni gazdasági és kulturális céljaink érdekében a népművészetet, bőven akad tennivaló. Az biztos, hogy a felsorolt hibák ellenére is gyorsan fejlődő népművészetnek szűk a jelenlegi szövetkezeti keret! Itt egyenlő elbírálás alá esnek az asztalos, építő és egyéb ktsz-ek- kel, és számos esetben éppúgy nem kapnak filléres anyagokat sem, mint azok. Sok hiba történt az utóbbi években az árak megállapításánál is, ami sokszor akadályozza a nagy értékű, egyedi darabok születését. Nyugat valósággal fetisizálja a kézimunkát. Az egyik legkeresettebb cikk a nemes csipke, de nem tudunk belőle adni, mert 900 forint egy négyzetméter, s ennyiért nem érdemes vele bajlódni. Nem hisszük, hogy a legkisebb mértékben is rontaná az életszínvonalat, ha mondjuk 1200 forint lenne az ár, legfeljebb az „fenyegetné” az üzleteket, hogy minden érdeklődőnek tudna csipkét adni, lenne belőle. Nem szerencsés dolog az sem, hogy a száda-függöny, a szőttes abrosz és terítő sok esetben olcsóbb az ipari terméknél. Arról a nagy eltérésről nem is beszélve, ami az iparés népművészeti cikkek árai között tapasztalható, hányszor, de hányszor minden ok nélkül. Tíz év alatt huszonötszörösére nőtt a népművészeti cikkek termelése. Ám a lehetőségek ennél nagyobbak, szerencsére az igények is. Kihasználatlan lehetőségek százszámra kínálkoznak. A Balaton környéke például alig-alig jelentkezik sajátos, helyi darabjaival. (A múzeumi kiállítások bizonysága szerint pedig hagyományban sincs hiány.) Milyen kapósak lehetnének például a Balaton melléki borok szépfonatú palackokban! A tihanyi félsziget illóolaját is aranyra válthatnánk grammonként, ízléses, faragott tartójú üvegcsékben. Mindez kifizetődő, miért késlekedünk hát? Ha nem lenne az, akkor sem szabadna tétovázni, hiszen művészi hagyományainkra támaszkodó népi fantázia és alkotókedv jelentkezik itt: népművészet! Pünkösti Árpád S ÉLETÜNK 113
