Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Petrován Oszkár: A pszichológiai szemléleti mód érvénesítése az irodalmi értékelésben
Ennek az ördögi boszorkányszombatnak haláltánca kavarog Gelléri élménykomplexumában. Ennek magyarázott neuro- és pszichopathogenezisét Palkó egyedileg feltárja. És ez — precíz polarizáltságában, szakszerű elemzésében komoly lépés előre a mű és alkotója élményegységének megragadásában. Azonban most ezegyszer róla is el kell mondanunk helyes pszichológiai megalapozottságú irodalomkritikai törekvéseiben, mint amit Livius Hannibálról mondott: „Has tantas viri virtutes ingentia vitia aequabant!” — Vitathatatlan érdemei messze előre mutatóak, de vannak tagadhatatlan fogyatékosságai is. Lehet, hogy hely hiányában, de lehet, hogy az egyed-emberi, egyedi művészi integrációt tekintve középponti problémának, vagy — esetleg csak munkája újszerűségétől elragadtatottan — nem hangsúlyozza kellően azokat az állapot-élményeket, amelyek Gelléri olykor bomlottnak látszó művészetét kínzó kényszerűséggel ihlették. Palkó az egyéni pszichopathogrammot precízen felállította. Ha azonban tovább lépnénk az egyed személyiségén, ha megkeresnénk primér közösségét, családját, azt a sajátos csoportot, amellyel közvetlenül személyes érintkezésben állott, majd azt a fajüldözött embercsoportot, melynek tagja volt, és azt a nemzetet, melynek vesztes háborúját mint üldözöttnek kívánnia kellett, és mindezt mint a naposabb oldalon álló réteg tagjának azonban Kassandra-rémülettel rettegve előre tudnia kellett, akkor értenék meg majd igazán azt az ambivalenciát, amely egyrészt buja sexuális tobzódásba, másrészt keresztény misztika felé sodorta. Az interpretátor mélyre ható egyéni személyiségelemzést adott. Mindenesetre lehatolt azokig az összetevőkig, amelyek — tudatosan vagy nem tudatosan, szándékosan, vagy közvetve átélt hatás alapján — vagy pszichológiai egyéni, vagy korízlés módjára hatottak az íróra. Feltétlenül lényeges emberi, közösségi, társadalmi és osztályhatások feltárásával előbbre jutott, mint az eddigi kritika. De juthatna még előbbre is egy-egy következő interpretáció. Az író egyedi személyiséglélektani megközelítésén túl, megközelíthetné pszichológiailag részint azt a társadalmi osztályt, réteget, csoportot, kisebb, közvetlenebb és szélesebb, másodlagos közösséget, amelynek az író tagja. így juthatunk el majd nemcsak az író anarchikus attitűdjének felismeréséig, nemcsak a színdrámák egyedi értelmezése során az aktuális status praesens klinikai diagnózisához, hanem a baj aetiologiájához, okkutató diagnózisához. Mert társadalmiak voltak azok az élmények, amelyek a halálos kánkán görcsébe rántották az írót, társadalmi környezetben választotta az író a „Flucht in die Krankheit” hysteroid inadekvát reakció módját, mint azt egyes külföldi példaképeinél Palkó olyan világosan megmutatta. Nem tudjuk azonban, hogyan élte meg a valóságot, a maga valóságát: szürrealista avagy realista módon? Erre feleletet az egyedi és társadalmi valóság szociopszichológiai elemzése adhatna. Látjuk, hogy az író, mint kora embere, finom érzékenységgel érzi közeledni — még osztálykorlátok akadályai között is — a majd mindenkit egyaránt pusztulással fenyegető háborút. Az író, mint a magyarság européer-műveltségű tagja, kétségbeejtő bizonyosságként éli át a vereséget. A várakozás szorongása orgasztikus rettegéssé fokozódik. Minden forma megbomlik ebben az irtózatbán. Csoda, hogy az író agya nem. Pedig nem látja a kivezető utat. Talán meglátnók az ilyen kérdésekre adható feleletek lehetőségét is, ha következetesen tovább lépnénk azon az úton, amelyre Palkó helyesen fordult: a pszichológiai elemzést irodalomkritikában csoport- és társadalompszichológiai analízissé is ki kell terjesztenünk, bővítenünk. 7» 99
