Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Személyiség-vázlat Gelléri A. Endréről
pen alkotása révén több a nem alkotók tömegénél. így Gelléri A. E. személyisége, amit már a maga teljes mivoltában, elevenségében nem tanulmányozhatunk, vizsgálhatunk a személyiségkutatás standard, rutin vagy specifikus módszereivel — ez volna ugyanis a személyiségportré megrajzolásának a legcélravezetőbb, leghitelesebb formája —, nem a barátok, személyes ismerősök emlék- képeiben él legmegbízthatóbban, egyébként bármilyen hűek, pontosak lett légyenek ezek, hanem Gelléri műveiben, írásaiban, élettényeiben, amelyekbe személyisége belső élményszerűségével átvetült, és az őrző emlékeknél sokkal árnyaltabban rögzült. A művész, ha valóban az — már pedig Gelléri az —, igazi énjét, egyéniségét, személyiségét művészetében éli át, éli ki és éli meg. így az alkotás a biográfiai adatok, tények mellett a személyiségkép megrajzolásához hiteles forrás, vagy fordítva is: ha a személyiségkép primérebb forrásokból, közvetlen pszichológiai vizsgálatok révén eleve ismert, úgy ez kulcs a mögötte meghúzódó életmű teljesebb megértéséhez. Ez általában minden művészre és alkotására érvényes, de különösen az Gellérinek az Egy önérzet története c. önéletrajzára, amit önéletigazolásul írt meg utolsó nagy, töredékes műveként. Mi Gelléri személyiségportréját főleg e műve és életadatai alapján rajzoljuk meg, mert ezek egyéb írásainál sokkal sűrítettebben tükrözik írói önmagát, szinte explorációs és anamnésztikus adatokat szolgáltatnak önmaga felől, amely adatok személyiségképét pszichológus számára — standard metodika mellett — teljesen komplexszé teszik, nem úgy, mint az esztéta, biográfus vagy más irodalomtudományi kutató számára. A személyiségkutatásnak onnét van tehát igen jelentős szerepe, mert a személyiség fogja egységbe a legszétszórtabb életművet is, s a legziláltabb életmű is zárt egységgé integrálódik az aktuális személyiségrészletek menetének ismeretében. Az életmű kulcsa a személyiségben adott. A személyiség a primérebb valóság, az életmű pedig szekundér, de vetülete amannak. Az alkotó személyiségének pontos ismerete nélkül lényegében életműve is homályban marad, és az életmű értékelése sokkal inkább vélekedésjellegű marad, semmint tudományos érvényű, értékű. Az életmű hitelesebb, tudományosabb interpretálása tenné tehát szükségessé alkotója személyiségének az illetékes szaktudományágak diszciplínáinak megfelelő diagnosztizálását. E nélkül csak vélekedünk csupán — mint általában az emberekről — a művészről és alkotásáról is. Sajnos, ma még ott tartunk e téren, hogy ami a legkézenfekvőbb és magától értetődő volna, még külön indokolni szükséges mint valami különlegességet irodalom-szemléleti módunk megkövültsége miatt. Holott a személyiségkutatás az irodalmi vagy általában a művészeti kommentárnak nem kiegészítő része csupán, hanem sokkal inkább alapja. Ebben áll jelentősége, szerepe, értelme. Gelléri a 20-as évek végén írói fenoménként jelent meg irodalmi életünkben. Egy tehetségkutató pályázat révén bukkant elő a diákköri ismeretlenségből, és hamarosan nyitva állt előtte az ország minden publikációs fóruma a napilapoktól a rangadó Nyugatig és könyvkiadókig. Pályája 1928-tól felfelé ível a negyvenes évekig. Sok más publikációs lehetőség mellett a Nyugatnak egyik legfoglalkoztatottabb novellistája. Ezen kívül szinte évente jelenik meg egy-egy kötete, amíg alkotói szusszal bírja, olyannyira, hogy ma több Kossuth-díjasunk irigyelhetné meg együttesen Gelléri megjelenési lehetőségeit. S megjelentetése 1956-tól újabb reneszánszát élte meg, külön kiadói bravúr, ahogy három kötetnyi életművéből az újrakiadások mindig más novella címmel 8—10 kötetet szerkesztenek. Ilyen előzmények után csak azért merünk legendaoszlató és illúziófosztó v 83
