Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Káldi János: Juhász Ferenc költészetének stilisztikai vizsgálata

„ti csillag-tejű fény-emelők, lapos ikra-hattyúk, spirálköd-csigabigák leszármazottai, elemek csecseit szopó mohó babák, a foszfor, a vas, a bőr, a réz, a kén tőgyét habzsoló zöld borjak, sók idegdúcai, vulkánok vérrokonai, sziliciumból fakadó tollak, nitrogén álmai, arany-anyaméhből kicsókolt érdelének, láng-nemzettjei, termő-köd embriói, szivárvány-üzenetek, alumínium-sűrű, forró párák megbontói, kék esők megfogant vágyai, nap-köldökzsinórral táplált sejtrögök,”

Sorolhatnánk még tovább is a költemény ide vonatkozó részeit, de ennyi is elég annak bizonyítására, hogy itt egy szinte végtelennek tűnő nyelvteremtő erővel, csodálatos fantáziával találkozunk. A költő a halmozás költői módszerével számtalan formában, ragyogásban tudja fölvillantani a virágot, a nagybetűvel irt Virágot, a „Rózsát”, „Vízililiomot”, „Nárciszt”, és a „Szarkalábat” s az ezeken túli virág-tündéreket, amelyek kertben vagy árokparton avagy „laza, kőomlás-köpenyű hegyoldalak palás-zuhatagaiban, horhosok hájasán lefolyt, kiálló-gyökeres, szakadékos hátán” kinyílnak, s a virág ebben a szó- és szószer- kezet-zuhogásban óriássá növekedik, s nagyobb lesz, mint maga az ember. Minden titkot tud, ismeri a múltat s a jövendőt, s csodálatos „hatalmát”, az időt legyőző erejét csak meghatódással és áhítattal szemlélheti a gyorsan elmúló homo sapiens.

Még egy versét idézek meg, amely szemléletes és tipikus-példája a halmozásnak:

Majd még később:

„Sárga, sárga, sárga, sárga, sárga:

tiszta és szennyezett, rothadó és nyüszítő, halált-lehellő és sült-tök húsaként erjedő, papagáj fejéhez hasonló, a fagyott emberi-zsirt utánzó, kökörcsin bőréből lopott, idegensárga, mint aranyfogak csillagra-nyílt mosónő-szájban, mint gépfegyver-sorozattal felgombozott-mellű katonák szemfehérje, sárga, mint főtt liba-talp, mint kútba-átkozott békák hasa-bcre, mint az elkent agyag, mint egy meghasadt pillanat, sárga, mint a robbanás-mély és a mélynek belseje, mert a sárga mögött újabb sárga buzog föl és olajlik el a felületen és annyi sárga egymáson rétegekben, festék-avar, hogy ez a sárga már mint a vér: és ebben a sárga vér-kocsonyában egy katona ül, egyik karját kicsit fölemelve, karja véres pólyába tekerve, mint télen a rózsafák, Ady Endre zokogása ül itt, a Vén fiú, de itt ,

nem zúg, zuhog, árad már a nóta, itt csak vér van, sárga elha- gyottság, megalázottság, magány, nyomor, irtóztató, kibírhatatlan csönd, nincs dal és nincs jajgatás se, csak vád van.”

(Emlékezés egy vérző arcú képre — Mednyánszky László: Sebesült)

A sárga szín képekben, hasonlatokban kifejeződő gazdagsága jelenik meg e versben. A költő halmozza a képeket, hasonlatokat. A halmozás hatalmassá növeszti előttünk e Mednyánszky-képet, amelynek lenyűgöző és hömpölygő sárgaságában ott ül tűnődőén a „sebesült”, a háború rokkantja, felkötött karral, s a nagy sárgaságból csak a kötő-pólya pirossága világít ki, mert hiszen a pólyán átüt a vér. A sárga sorozatos megjelenítése előkészítés. Az ember türelmetlenül várja már, hogy mi is csap majd elő ebből a nagy sárga világból, s íme, a feszültség forrpontján szembe néz velünk a versből az esztelen öldöklés kárvallottja, a felkötött karú katona.

A halmozást főleg az impresszionisták szerették és alkalmazták. Juhász azonban túltesz a szó- és szószerkezet-ismétlésben, a halmozásban, a felsorolásban és a részletezésben minden eddigi poétán. Véleményünk szerint azonban

69