Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 1. szám - Takács Imre: Suhancok (regényrészlet)
TAKÁCS IMRE: SUHANCOK •— Regényrészlet — 1. Fölmértük reggel az összes zabot. Nem volt ám sok az egész, a második zsák meg sem tellett egészen, jókora fcontya maradt. A padláson én voltam fönn meg apám. Én tartottam a zsák száját, így a könnyű agyagos porban majdnem megfulladtam. Az egereinket szidtam, kik alulról rakták meg porral a kis kupacot, de fölbo.rdtak bele akkora darabkákat is a padlás sárzásából, mint az ujjam bögye. Meg amit a macska produkált a zabkupaoba! — egy- némelyik ,,rakomány” megtöltött volna fél tarisznyát. Apám félredobta az ilyeneket a rossz zsomborba, bogy aztán a tyúkoknak leviszi majd, hogy kicsi págják. —• Vigyázzon ám — mondtam apámnak —, nehogy lágyba nyúljon! Megfoicergett a deres bajsza. — Ott legyen inkább az eszed — mondta. — A zsákot tartsd jól! Nekem pedig nem akart az eszem ott lenni, hiszen vasárnap volt. Utáltam, ha dolgozni kellett vasárnap is, és ilyenkor bosszúálló tervek támadtak föl bennem. Bár ezek csak olyanok voltak, mint a mákony, engem vigasztaltak, a helyzeten semmit sem változtattak. Szórni, vagyis szeleim kellett a vetőzabot, azért volt a nagy porzás a padláson olyan korányosan. A hergelikon a porfelhőn át is bevilágított a szép virradat. A macska odatelepedett a fénybe, s vagy a port legyezte, vagy pedig minket figyelt. Később pedig, mint akinek takarítják a szobáját, kilódult a gerendáról a tetőre. Arról tudtam, hogy ott tanyázik, mivel bosszús tüsszentései később is hallatszottak. Na, gondoltam, milyen bolondnak nézhet bennünk, hogy ezt a port kevertük. Leszaladtam aztán egy kanna vízért, hogy a söprést legalább a locsolás után végezzük el. — Hadd vigyem le magammal ezt a teltebb zsákot! — Zabbal hencegsz? — Aztán mégsem hiába álltam meg a padlás szája mellett, apám lebocsátoitta bal vállamra a teltebb zsákot. Lent az udvart elözönlötte már a nagy fényesség. Mikor végképp lekeveredtünk a padlásról, hátramentem a bakszekérért, aztán odakészítettem két vékát meg egy csollánrubát, hogy a gépből kifolyó maghoz legyen edény. Még ennem is sikerült, mielőtt elindultunk. Igaz, hogy csak guggolva a kamerában, a tejfölről levett szita mellett, de a vajas tejfölbe mártott kenyér így is jóízű volt, megenyhítette poros nyeldekiőmet édeskés és mégis savanykás hűvösével. Éppen elég messzire kellett mennünk a baikszekérirel. Az Újsoron senkinek se volt szórója, Tömör Istókék pedig, akikkel mi a nagyobb parasztok közül jóban voltunk, az öreg falunak is a túlsó végén laktak. A latyakiak úgy mond4
