Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Z. Szabó László: Győri színházi esték

szorítani. Ez a szándék kettősen jelentett megoldhatatlannak látszó feladatot: egyrészt a madáchi élet nem drámai konfliktusokkal teli a szó hagyományos értelmeiben, és ebből adódóan nem várható a színpadon eselekménydrá- ma. Ha akad is ilyen pillanat, az elenyészően kevés vagy elhitetett. Ugyanakkor ez a látszólag eseménytelen élet a lelki vívódások rengetegében té- velyeg Ádámként és Luciferként, önmagának téve fel minden pillanatban a paradox tételeket. Cselekménynélküliség és lelki forrongás, mozdulatlanság és önkínzó, választ váró kérdések; mindez beleszorítva a XIX. századi magyar vidékiségnek — Csesztvének és Sztregovánaik — kicsi világába. Érthető, ha ez a parányiság és a szárnyaló végtelenség kínzó utakra kényszeríti Madáohot —• de kínzó megoldásokra a szerzőt is.

Valahol itt rejtőzik a drámaiság, a korszerű értelemben vett lélektani konfliktus, amit a szerzőnek meg kell ragadnia, hogy méltó legyen Az ember tragédiája alkotójához, de méltó korunk magyar drámairodalmának jelentősebb műveihez is. Mindegyik kérdésre választ adni roppant nehéz írói feladatot jelent. Bemutatni a töprengő embert, akinek vívódásaiban egyszerre jelenik meg az önkényuralom korának magyar liberális nemesére jellemző lelki világa és az egész emberiség sorsán tépelődő, a kérdésekre választ adni óhajtó ember vívódása; hogy a lélektani fconíük tusok olyan megformálást nyerjenek, amelyek nem egymást követő monológok sorozatává változtatják a müvet — majdnem lehetetlen.

Ennek megoldásához fel kell használni mindazokat a dramaturgiai eredményeket, amit a drámaírás a hagyományos dramaturgián túl a XX. században produkált.

Felkai Ferenc — aki a harmincas évektől kezdve jó pár, sikeresnek mondott történelmi játék szerzője volt (Baj van Napóleonnal, Néró, Pilátus) — a hagyományos dramaturgia eszközeivel nyúl a madáchi életműhöz, annak apró, de minden esetben determináló pillanataival akarja bizonyítani és szolgálni Madách életének leglényegesebb értelmét, a Tragédiát. így válik műve ellentmondásossá.

A Madách című színmű erénye, hogy emléket állít a XIX. század egyik legnagyobb művészének, és- a darabot megtekintőben szellemi éhséget ébreszt a Tragédia elolvasására. Megpróbálja ezt az emberi sorsot, ennek szálait úgy felfejteni, hogy az élet értelmiét jelentő dráma, Az ember tragédiája gondolati előzményeit keresi minden cseleik ed etében. így lesz műve azután a gondolat lassú megszületésének illusztrációjává, egyúttal pedig felemás alkotássá: megtartja a hagyományos dramaturgia eszkc-zeit, életrajzi tablósze- rüségében egymástól elhatárolt életkép-sorozattá válik. Ez az illusztratív jelleg uralkodik végig a műben, egyúttal azt ás jelenti, hogy a lélek mélyén lezajló konfliktusok erejét gyengíti, kissé időtlenné teszi; a hagyományos dráma- szerkesztés eszközeivel megformált egyes képeknél mindenkor lezárt egészet igyekszik teremteni. Nem használja fel a modern dramaturgia eredményeit, amelyek kel a lélektanilag indokolt feszültséget esetleg fokozni lehetne. így lesz időtlenné és színhely nélkülivé a .,töprengő ember’' története.

Alapjában véve a szándék szándék maradt. Felkai elmondja Madách életé:, holott a műnek arra kellett volna vállalkoznia, hogy megmagyarázza azokat a lelki összeütközéseket, amelyek arra 'kényszerítették Madáchot, hogy a Tragédia megszületésének kiváltó szükségességét megfogalmazza magában. A lelki vívódás, amelyik az adott történelmi viszonyok közepette kényszerítőén viszi Madáchot a Tragédia gondolatainak megfogalmazásáig, lélektani drámát kí108