Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Volly István: Bihartól Bartókig
vári katonanótaköltő dallamát 1914 óta az egész ország ismeri, fújja, legalábbis az idősebbek, akik erre meneteltek, csárdást táncoltak. A körmendiek beköszöntője is mosolygós ráásmerést váltott ki: Vas megyei gyerek vagyok, Vas megyében születtem...” Ez is félszáz- vagy százéves dal. De mit csináljon az a zenekar, amelyik nem talál magáinak való „névjegyet”? A komáromvárosáak elmentek öreg muzsikusukhoz, Kávé János 70 éves nyugalmazott tanítójukhoz, egykori karmesterhez, és ő írt nekik egy népdalszerű csárdást ezzel a szöveggel: „Hires község Komárváros Zalában”. Persze, ezt a „névjegyet” a közönség még nem ismerhette, de a zenekar szívesen eldúdolta, elénekelte, mert a jó cigányibanda erre is kapható, és így szárnyra tudja ereszteni az új nótát. A devecseriek kezdő dalát Burka Géza cimbalmosuk szerzetté: „Az én rózsám devecseri kislány..Tulajdonképpen friss és ötletes népdal-változat. Zenei tréfának is beillett a sümegiek „névjegye”: „Voltál-e már szüreten, Sümegen, Ahol nincsen vignetta az üvegen” ... A szerző nevét nem tudják, csak azt, hogy a nóta nemrég röppent föl a kedves városkában, és így megvan a „zenei névjegyük”. Finom hangulatkeltő a barcsiak „zenei névjegye”: „Csendesen, csak csendesen, Hogy a szívem meg ne repedjen..Ezt az andalgót a Dráva- parti, félig falu — félig város egykori apátplébánosa Huíber Gyula, a „nótás pap” szerzetté, még ifjú káplán koráiban, Az enyingiek Fejér megyei népdallal nyitottak, tájfestő szép képpel: „Dombon van egy kis ház. muskátlis az ablak rajta...” Míg a „zenei névjegy” szólt, a műsorközlő elmondta a soron következő számokat. A prózai szöveget hangulatosan aláfestette a lehalkított muzsika. És mi a „kis klasszikus” a cigánybandák vonóján? A barcsi zenekar Erkel: Palotását játszotta a Hunyadi László operából, a marcali zenekar Bartók: Este a székelyeknél kis remekével remekelt. Több zenekar választotta Bihari, Rózsavölgyi, Berzsenyi László, a dunántúli nagy költő dédunokaöccse egy-egy verbunkosát, de volt, amelyik Strauss: Tavaszi hangok vagy Kálmán és Lehár egy-egy nagykeringőjét játszotta, sőt fiatalabb prímás modem tánc- zeneszámokat is műsorra tűzött — Bihari verbunkosa mellett. Ezeket szigorúan, kotta szerint kellett megtanulnia a zenekarnak. Tanuláskor tehát előlapozták a kottát, és a kísérő akkordokat, a bőgőmeneteket pontosan abból vették. Ha kopás, torzulás mutatkozott a dallamon, azt is gondosan kitisztázták. De a hangversenyen már kívülről muzsikáltak mindent. Soha nem bújhat kottába a prímás vagy a tagok, mert ez kétségkívül lefogná, tompítaná a közvetlen hatást, amivel a népi zenekar mindig megragadja a közönséget, és azt az érzést kelti, hogy közvetlenül neki muzsikál, a füléhez viszi a zenét. Végül mit köt egybe a jó nótacsokor? Hallgatót, lassú csárdást és frisset, vagyis azt a hármas tagolású, három tempójú dallamfüzért, amit Bihari János óta változatlanul kedvel és követ minden magyar népi zenekar. Ezt a dallam- sorozatot a prímásnak kell megterveznie, hangulatilag és hangnemileg elrendezni, dinamikáikig ée hatásosan felépíteni. Arra törekedtünk, hogy a zenekarok — a féltucatnyi sajátságosán dunántúli régi népdalok mellett •— dunántúli szerzők szép dalait is megszólaltassák, így Pete Lajos: Páros csillag az ég alján, Szentirmay Elemér: Szálldogál a fecske, Kalmár Tibor: A szeretőm dunántúli, ott lakik Somogyországban. . . kezdetű dalait és a ma is jó egészségben élő Kutor Ferenc csárdását: Lányok, lányok, simongáti lányok.. . Meglepő tapasztalatunk volt, hogy a zenészek egyáltalán nem tudják, hogy ki fiaborja a mű, amelyet nap nap után muzsikálnak, pedig e szerzők szerzeményeiből élnek! A hangulatteremtéshez viszont nagyszerűen értenek: a kötött 102
