Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Tüskés Tibor: Egy "műfaj" jövőjéért
ban egy ugyanolyan szintű és érdekességű szociográfiai írás megjelenhet — például egy helyi középiskola életéről, a tanulók olvasottságáról, pályaválasztásáról. öngyilkossági esetekről isrt'ib. —, mint —- mondjuk —- valamely fővárosi iskoláról valamely fővárosi irodalmi folyóiratban. Ilyesmit értek hát „helytörténeti” anyagon! Minimálisan adagolt történeti adatok mellett elsősorban a mai élet gondos, hiteles, lehetőleg írói eszközökkel megformált bemutatását. A jelenlegi helyzet is erre biztat: az antológiákban néhány egészen jól sikerűit, írói erővel megformált „tudósítást”, „híradást” találunk egy-egy termelőszövetkezet vagy ipari üzem életéről. A kevés számú kiemelkedő, rangos szépirodalmi alkotás mellett ezek a típusú írások azok, amelyek a mai olvasónak és az utókornak egyaránt mondanak valamit, s ezek miatt az írások miatt veszi majd kezébe szívesen a más tájon élő ember is ezeket az antológiákat. Az antológiák tartalmi keresztmetszetét más irányban is tágítani kellene. Legyenek ezek a könyvek egy tájegység egész szellemi, kulturális életének tükrözői. A mellékletek, a színesítőnek közölt grafikai, képzőművészeti anyag (sokszor csak illusztráció) nem meríthetik ki a lehetőségeket. Manapság annyi nemes kulturális kezdemény születik mindenfelé (irodalmi színpad, bábjátszás, néphagyományok gyűjtése és ápolása, tájmúzeumok létesítése, alkalmi kiállítások és tárlatok, kamarazenélés, kisfilmezés stb. stb.), hogy ibűn ezekről hallgatni, a másutt is hasznosítható tanulságokat el nem mondani. Ezeknek az értékeknek az ápolása és tudatosítása, a szellemi önellátás egyre magasabb szintű megvalósítására való törekvés nagyban hozzájárulhat a főváros és vidék közti szellemi-művelődési különbségek olyannyira áhított eltüntetéséhez. A nemes regionalizmus, a helyi értékek megbecsülése: kultúrát teremteni a provincián (vizet fakasztani a sziklából!) — nem provincializmus. ❖ A magyar „vidék” hosszú ideig az élve^eltemetés, az elvágyódás, a talaj- talanság érzésének volt a helye. Talán nincs még egy nép, amelynek irodalmában oly sokszor énekelték meg a vidéken élő írók a begübózás, az elfeled- tetés szomorúságát (Berzsenyi, Gulyás Pál), vagy a reménytelen sóvárgás panaszát (Juhász Gyula). Ma a vidék az élet legkülönbözőbb területén a tehetséges emberek egész sorát mutatja föl. Ha ezeket az embereket valamiképp sikerülne a táj és a jelenlegi munkahelyük vonzásában megtartani, akkor tennénk a legtöbbet a szellemi-kulturális kiegyenlítődés érdekében. A kultúrát nem lehet importálni. Csak helyi, meglevő erőkiből, kezdeményezésből, akarásból épülhet föl. Ha érdekeltté tudjuk tenni a vidéken élő értelmiséget abban, hogy szülőföldjén maradjon és ne vágyakozzon a fővárosba, ha biztosítani tudjuk eredményeinek elismertetését és megbecsülését, ha az érdem, a tehetség és a tisztesség dönt publicitásukban, akkor a legfontosabb lépést megtettük a vidék szellemi szintjének felemelésére. A vidéken megjelenő antológiák ennek a folyamatnak nagy segítői és serkentői lehetnek. Felelősséggel őrködjünk munkájukon! Tüskés Tibor 92
