Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A Szentivánéji álom értelméről

mert Weber Oberon-jában éppen maga Oberon, az éljék királya és felesége, Titánia csupán a néma szereplő, akik éppen nem az emberi világot reprezentálják a szereplők összességében. Ez a koncepció alapjában ellentétben áll Oberen és Titánia szerepeltetésével, akiknek a darabban így szerves funkciója nincs, ellentétben Shakespeare koncepciójával, amelyikben pedig fő funkciójuk van.

Az összevetésből az látszik, hogy az opera szövegkönyvírója alapjában nem értette meg a shakespeare-i figurák jelentését, funkcióját.

Ezzel, hogy felfedtük Oberon és Titánia komplex jelképeinek racionális értelmét, azt, hogy sürített világkivonatai a világtörténés folyamatának, akár be is fejezhetnénk mondanivalónkat, mint ahogy lényegében Shakespeare is befejezi, mert ami ezután történik még a darabban, az már csak „kijátszása” a témának a cselekmény színpadi kereksége, befejezése céljából. Felvonul a szereplő-gárda ki-ki kalandjából felocsúdva, kijózanodva, újra egymásra találva, harmóniában: nászra készen. A szerelmi civódás, a párválasztási harc elült kissé, az egzaltációs forrpont alábbhagyott, jöhet a konszolidáltabb, társadalmilag megkötött és elfogadott élet.

így az V. felvonásban szinte „a gyengébbek kedvéért” csupán eljátszogat alaptémája akkordjaival, mielőtt művét a teljes harmónia igényei szerint totális zárlattal lezárná.

Hipp.: Csodát beszélnek a szerelmesek.

Thes.: Csodát, de nem valót: én nem hiszem Ez agg meséket, s tündér babonát.

Bolond s szerelmes oly fövő agyú S ábrázoló képzetű, hogy olyat is lát,

Mit józan ész felfogni képtelen.

Az őrült, a szerelmes, a poéta Mind csupa képzelet: az egyike Több ördögöt lát, mint pokolba férne;

Ez a bolond: nem máskép a szerelmes:

Czigány nőből is Helénát csinál;

Szent őrületben a költő szeme Földről az égre, égből földre villan,

S míg ismeretlen dolgok vázait Megtestesíti képzeletje, tolla A légi semmit állandó alakkal,

Lakhellyel és névvel ruházza fel A képzelődés oly játékot űz,

Hogy, ha örömre gyullad a kebel,

Megtestesíti ez öröm okát;

Vagy képzeletben, éjjel megijedve,

Mily könnyen lesz egy-egy bokorból medve?

Hipp.: De amint elbeszélik e kalandot,

S mily változáson ment érzelmük át,

Több az, mint puszta játszi képzelet,

S biztos valóvá nő ki az egész;

Mindenesetre különös, csodás.” (24:67—68 o.)

94