Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 1. szám - Z. Szabó László: Kék ég árnyékkal (Útijegyzet)
munkaköpeny. Olyan a város, ahogy sebtében sikerül körültekinteni, mintha egy szörnyű démon töltötte volna ki rajta romboló dühét. Bérház és kis családi ház egyaránt romhalmaz; muzulmán templom és korszerű épület rokkantán mered megmaradt falaival az ég felé. Elégikus hangulat telepszik rám, ahogy szemlélem a rombolást, a pusztulás képét. Közben leszállt az est. Szörnyekké magasodnak a csupaszon maradt falak., torz démonokká, mintha az élet fölött aratott győzelem rémei vették volna át uralmukat. Újból robog velünk a vonat. Az este telepszik a halott városra. Egyetlen házban sem gyűl ki a fény. Még a lakhatókban sem. Lakóik a szörnyűséges éj óta kertjeikben töltik az éjszakát. Itt-ott valágít csak át egy-egy sátor- ponyván a pislákoló lámpa, jelezve, hogy azért él az ember. Valamiképpen őrizni óhajtja a világosságot arra az időre, amikor újra kisüt a nap, amikor a pusztulást újból felváltja az élet. A múlt nyomában Lamia táján ébredünk fel. Hegyektől övezett vidék fogad, néha, nagyritkán felbukkanó szegényes faluk. S ahogy a nyitott ablakon át leheletfinom porréteg telepszik mindenre: emberre, bőröndre, kinn hagyott ruhadarabra, ahogy számon tartjuk az elsuhanó állomásokat, régi iskolai történelemórák pillanatai icteziK emlékezetünkbe a régmúltba hullt embereket, eseményeket. Úgy lessük a tájat, oldjuk fel magunkba szinte minden egyes kövét, mintha arra várnánk: hátha főikéi az egyik mögül egy rég elporladt görög harcos, hogy csatába induljon a polls szabadságáért. Chäroneanál nemcsak az jut eszembe, hogy itt született Plutarchos, a híres Párhuzamos életrajzok megálmodója, hanem az is, hogy itt vívta Athén és Hhéba 338- ban sorsdöntő csatáját II. Fülöp macedón királlyal. Amíg keresgélem a tájon az emlékművet, ami megőrizte az íráson kívül a csata helyét, s újból megrohannak az emlékek, a diákkoriak, s nagyszerűnek érzem a pillanatot, hogy itt járhatok, itt, amit sohasem hittem volna kisdiák koromban, már Théba állomásán álldogál vonatunk. Nem kell útikalauz, anélkül is tudom: Herakles és Oidipus hazáját látom. Ezen az úton azonban merengeni nem lehet. Minden percet ki- kell használni. Ha érvényes — már pedig érvényes — a közmondás: „Az idő pénz” — itt kétszeresen az. Robog a vonat — növekszik a hőség. Athén előtt szinte elviselhetetlen. Megtudjuk, hogy árnyékban 45 fok. Erre duplán kiver a verejték. Az augusztusi hőhullám kellős közepébe rohanunk, akár akarjuk, akár nem. Hirtelen előbukkan Athén külvárosa. Vonatunk még valahol a hegyekben jár, de távolból a hőség remegő forróságán átkéklik a tenger, az első tenger, amit látunk, előtte pedig ott vibrál hófehéren a rengeteg ház, Athén, a kicsit homályosan a fölöttük uralkodó Akropolis. Az athéni Larissa-pályaudvaron a turistarendőrség egyik tagja tíz percen belül szerez számunkra szállást. Dél van. A hőségtől majdnem elájulunk. Úgy esünk be egy másodosztályú szállodába, a város központjában levő Hotel Arta-ba. A szoba nem is érdekel, annál inkább a fürdő, s örömmel vegyes várakozással gondolunk a jéghideg zuhanyra. Helyette langyos víz csorog testünkön. A hőség nem csökken. Fulladozunk benne. 5 ÉLETÜNK 65
